Index Vakbarát Hírportál

Migránsok verekedtek össze Calais-ban

2017. július 1., szombat 18:51

Körülbelül száz eritreai és etiópiai migráns verekedett össze szombat délután a franciaországi Calais iparterületén – írja az MTI. Az AFP francia hírügynökség tudósítója számos mentőautót és földön heverő köveket látott a helyszínen.

Étienne Desplanques, az illetékes prefektúra kabinetjének vezetője szerint 16 migránst szállítottak kórházba. 15-en könnyebb sérüléseket szereztek, egyikük súlyos fejsérülést szenvedett. Tucatnyi verekedőt előállítottak.

A francia igazságszolgáltatás hétfőn gyorsított eljárásban kötelezte a hatóságokat arra, hogy nyújtsanak segítséget az észak-franciaországi Calais környékén ismét megjelent illegális bevándorlóknak. A bírói döntés ne mkötelezte a hatóságokat befogadó központ létesítésére.

A lille-i közigazgatási bíróság kimondta, hogy a francia hatóságoknak tíz napon belül több vízvételező helyet, illemhelyet és tisztálkodáshoz alkalmas tusolókat kell felállítaniuk Calais környékén, hogy biztosítsák a 400-600 ott tartózkodó alapvető szükségleteit.

Az angol partokkal szemben található Calais környéke már évek óta a Nagy-Britanniába vágyó migránsok gyűjtőhelye. A francia hatóságok októberben felszámolták a dzsungel néven ismertté vált calais-i migránstábort, ahol akkor 6-8 ezren éltek embertelen körülmények között.

Rovatok