Index Vakbarát Hírportál

Talicskával ment betörni a norvég rabló

2017. július 5., szerda 23:32

Szerda hajnalban letartóztatták a norvég rendőrök azt a 22 éves férfit, aki az éjszaka folyamán több helyre is betört Langesund városában, a lopott dolgokat pedig egy talicskán tologatta – írja a Local.

A rendőrök hajnali 3 körül tartóztatták le a férfit, miután több bejelentést is kaptak egy férfiról, aki talicskán szállított lopott dolgokat. A símaszkos férfit egyébként korábban már tetten is érték az éjszaka folyamán, éjfél után nem sokkal az egyik ház lakója felébredt az általa csapott zajra, de onnan még sikerült elmenekülnie.

Nem életszerű, hogy valaki hajnali háromkor egy láncfűrésszel és sövényvágóval is megpakolt talicskát tologasson a városban, ezért kaptuk a bejelentéseket.

– mondta egy norvég rendőr, aki azt is hozzátette, a férfi ugyan nem használta a nála lévő kést, de vélhetően nem viccből vitte be azt a házakba. 

A lopott tárgyak között nagyrészt kertészkedéshez használt eszközöket találtak, amiket a tettes a házak fészeréből, vagy garázsából lopott, de más dolgokat is talált a rendőrség. Azt egyelőre nem tudták megmondani, hogy az elkövető hány házba tört be, de dolgoznak a megtalált tárgyak tulajdonosainak felkutatásán. A környéken élőknek azt tanácsolták, nézzék meg, nem hiányzik-e tőlük valami.

A letartóztatott férfi egyébként nem ismeretlen a rendőrség számára, korábban is követett már el hasonló betöréses bűncselekményeket.

Rovatok