Észak-Korea sikerrel tesztelt egy interkontinentális ballisztikus rakétát, ami becslések szerint az Egyesült Államok területét is elérhetné. Ettől még erősen kérdéses, hogy Phenjan mikor tudna célba juttatni egy atomtöltettel felszerelt rakétát, de a jelek szerint erre akár éveken belül képessé válhat. A helyzetet súlyosbítja, hogy az amerikai rakétavédelmi rendszer nem százszázalékos, az Észak-Korea elleni bármilyen megelőző csapásnak borzasztó következményei lennének, és a térségbeli országok amúgy is inkább elkerülnék a beavatkozást. Az újabb gazdasági szankciók már Kína érdekeit is sérthetnék. Ezzel viszont a fennmaradása zálogát az atomban és a rakétaprogramban látó phenjani rezsim időt nyer, és másra nincs is szükségük.
A phenjani rezsim kedden végrehajtott újabb rakétaindításával új szakaszba lépett az észak-koreai konfliktus, miután Rex Tillerson amerikai külügyminiszter is megerősítette, hogy először sikerült interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) tesztelniük, ami papíron akár Alaszkát is elérhetné. Az amerikai vezetés a múlt héten állítólag új válaszlépéseket dolgozott ki, de majd a következő napokban válhat világossá, lesz-e új átfogó stratégia. Az Egyesült Államok a múlt héten már elkezdte kisebb lépésekben piszkálni Kínát, aminek szerinte nem sikerült nyomást gyakorolnia Kim Dzsongunra.
Szerdán délután New Yorkban rendkívüli ülést tart az ENSZ BT, és a pénteken kezdődő G20-csúcs mentén is fontos téma lehet az észak-koreai rakétaprogram. Donald Trump már azt megelőzően Varsóban fontos külpolitikai programbeszédre készül. A Koreai-félsziget körüli térségben érdekelt legnagyobb országok érdekei azonban egy ponton túl egyáltalán nem egyeznek.
Az észak-koreai állami tévé szerint a Pangjonból indított rakéta 2802 km-es magasságba emelkedett, majd pedig nagyjából 37-40 perc és 930 km megtétele után a Japán kizárólagos gazdasági övezetének számító vizekbe csapódott. A rakéta útját figyelő szakértők az Egyesült Államokban, Dél-Koreában és Japánban is hasonló értékeket mértek. Vagyis messzebb és magasabbra repült, mint a május 14-én tesztelt közepes hatótávolságú rakéta, amit az északiak eddigi legsikeresebb rakétatesztjének tartottak.
Az Amerikai Csendes-óceáni Parancsnokság először még úgy értékelte, hogy ezúttal is közepes hatótávolságú rakétáról lehetett szó, később azonban a Pentagon is megerősítette, hogy valóban egy ICBM-et tesztelhettek az észak-koreaiak. A phenjani rezsim már eddig is el tudta érni Dél-Koreát, Japánt, valamint az amerikai területek közül Guamot, de innentől elvileg közvetlen fenyegetést jelenthet egy amerikai tagállamra, Alaszkára is, miközben a célja egy olyan ICBM kifejlesztése, amivel az egész nyugati partot elérhetné.
Az elmúlt időszakban nagyon felpörgött az észak-koreai rakétaprogram: ez volt idén a 17. rakétaindítás 11 teszt alatt, és júniusban már szinte hetente jött egy újabb lépés. A rakétaprogram felfutásában alapvetően Kim Dzsongun három alapembere játszott fontos szerepet, róluk itt írtunk bővebben>>> A legújabb rakétateszthez pont a július 4-i amerikai nemzeti ünnepet szemelték ki, egy nappal azután, hogy Donald Trump telefonon beszélt a japán miniszterelnökkel és a kínai elnökkel, a múlt hét végén pedig vendégül látta Mun Dzsein dél-koreai elnököt Washingtonban.
Donald Trump hamar reagált a Twitterén:
Észak-Korea kilőtt egy újabb rakétát. Nincs semmi jobb dolga ennek a fickónak?
– utalt Kimre. Trump szerint nehéz elképzelni, hogy Dél-Korea és Japán sokkal tovább tűrje ezt a helyzetet, és megint odaszólt az Észak-Korea legfontosabb külföldi támogatójának számító Kínának, hogy keményebb fellépéssel véget vethetne ennek a helyzetnek. Miután úgy tűnt, bebizonyosodott, hogy ICBM-ről volt szó, Rex Tillerson külügyminiszter már sokkal keményebben fogalmazott, és globális fellépést sürgetett egy globális fenyegetés megállításához.
„Az Egyesült Államok soha nem fogadja el, hogy Észak-Korea atomhatalommá váljon" – szögezte le, miközben Észak-Korea lényegében azt állította, hogy ez már meg is történt. Az Egyesült Államok és Dél-Korea első válaszlépésként egy olyan közös hadgyakorlatot tartott szerdán, amivel a déliek közleménye szerint az észak-koreai vezetés elleni ballisztikus rakétacsapásokat tesztelték.
A kínai reakciók sok újat nem mutattak, Peking megint visszafogottságot kért, és elítélte, hogy Észak-Korea szembemegy az ENSZ Biztonsági Tanácsának rakétaindításokat tiltó határozataival. Hszi Csin-ping kínai elnök pont kedden találkozott Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és mindketten arról beszéltek, hogy a régióban érintett országoknak tárgyalásokat kellene kezdeniük, emellett azt javasolták, hogy Észak-Korea függessze fel a ballisztikus rakétaprogramját, cserébe viszont szüneteltessék az amerikai–dél-koreai hadgyakorlatokat.
Phenjan keddi állítása, miszerint a világ bármelyik pontjára csapást tudnak mérni, minden bizonnyal erősen túlzó, a mostani teszt inkább abban az értelemben vízválasztó, hogy most először teszteltek sikerrel egy ICBM-et.
Az észak-koreai rakéták elnevezése és fejlődéstörténete kissé kusza, de az interkontinentális fegyverek alapvetően a KN szériához tartoznak. A KN–08-nak több módosított változata is készült; ebből nőtték ki magukat a Hvaszongok is. A Pentagon tavaly márciusi közlése szerint a 2015-ös díszszemlén bemutatott, folyékony üzemanyagot használó Hvaszong–14 már nem a KN–08 leszármazottjának tűnik. Inkább egy másik szovjet konstrukcióra, a tengeralattjárókról indítható R–29 Viszotára emlékeztet – csak éppen extrém hatótávolsággal. A Hvaszong–14 az idén májusban tesztelt, 4500 kilométerre becsült hatótávolságú Hvaszong–12-vel is mutat hasonlóságokat, de a Hvaszong–14 már 6000 kilométerre is eljuthat. Csoma Mózes, az ELTE Koreai Tanszékének vezetője hozzátette, hogy az észak-koreaiak előszeretettel nevezik el a rakétáikat égitestekről, a Hvaszong például Marsot jelent.
Elméletileg azért lehetséges ebből a tesztből kiindulva, hogy Phenjan csakugyan csapást mérhetne Alaszkára, mert a hatótávolságot nem a becsapódási hely távolsága, hanem a rakéta röppályája alapján számolják ki. Ha feldobunk egy labdát a levegőbe, lehet, hogy az nagyon magasra száll, de tőlünk alig néhány méterre fog leesni. Ugyanakkora hajtóerővel, de laposabb röppályával sokkal messzebbre juthat. Így van ez a rakétákkal is.
A Hvaszong–14 nevű rakéta a becslések szerint már több mint 6000 kilométerre is eljuthat, azonban ez még mindig nem jelenti azt, hogy
Phenjan azt állítja, hogy van termonukleáris robbanófejük, de – mint az északiak legtöbb híradását – ezt érdemes kétkedve fogadni. Aggasztó jelek persze vannak. Kim Dzsongun ügynökei 2016-ban nemzetközi vevőknek próbáltak lítium-6 izotópot eladni, ami a miniatürizált robbanófejek gyártásához használnak. Egy expentagonos szakértő szerint a lítium-6-ból trícium (radioaktív hidrogénizotóp) is készíthető, ami a fissziós bombák hatóerejét is növeli, illetve termonukleáris fegyverek gyártásához is használják.
A robbanófejről eddig csak egy propagandafotót láthattunk, amin Kim Dzsongun a nagyapja kabátjában áll egy diszkógömb előtt. A hadiipari szakértők szerint kizárt, hogy az egy valódi nukleáris robbanófej lett volna, de ha a konstrukció hasonlít is a valódira, az biztosan nem hidrogénbomba, hanem egy többpontos implóziós bomba.
Viszont az Amerikai Csendes-óceáni Parancsnokság vezetője, Harry Harris admirális szerint nekik minden találgatás ellenére a legrosszabb forgatókönyvre kell felkészülniük, és amerikai szakértők már korábban is úgy számoltak, hogy Phenjan akár négy-öt éven belül képes lehet a nyugati partot is elérő atomfegyver célba juttatására.
Az ICBM-ek körüli alaphelyzet röviden úgy írható le, hogy az északi rezsim mindenáron ragaszkodik a fennmaradása zálogának tartott és az elmúlt időszakban még fel is gyorsított atom- és rakétaprogramjához, miközben a washingtoni vezetés el akarja kerülni, hogy a diktatúrából olyan atomhatalom váljon, ami miniatürizált atomtöltetekkel felszerelve amerikai nagyvárosokat is fenyegetni tud.
Észak-Korea minden egyes sikeres, de valójában a külföldön sikertelennek minősített rakétateszttel is közelebb kerül a céljához. Egy hatodik kísérleti atomrobbantásra állítólag már hónapok óta készen álló, de azzal egyelőre kiváró phenjani rezsim elsődleges szempontja az, hogy ne merülhessen fel olyan katonai opció az esetükben, mint amilyen az iraki invázió volt.
A rezsim másik célja ezzel párhuzamosan az volt, hogy kétoldalú tárgyalásokat zsaroljon ki az Egyesült Államokkal, amin a gazdasági engedmények mellett olyan biztonsági garanciákat próbálna elérni, amilyeneket az Egyesült Államok az 1962-es kubai rakétaválság feloldása után adott, mondta Csoma Mózes, az ELTE Koreai Tanszékének vezetője. Ehhez az is alapvető fontosságú nekik, hogy a koreai kérdés minden más, a világban történő esemény ellenére is középpontban, megoldatlan problémagócként virítson.
Trump január elején kiírta a Twitterre, hogy nem fogja hagyni, hogy Észak-Korea olyan atomfegyvert fejlesszen ki, ami képes elérni az Egyesült Államokat. Később az amerikai külügy hivatalosan is jelezte: nem rezsimváltás vagy a két Korea gyors újraegyesítése a célja, hanem a félsziget atomfegyver-mentesítését akarja elérni. Az elmúlt hónapokban Trump korábban nem látott mértékű amerikai erőt vonultatott fel a Koreai-félszigetnél, ahova már három repülőgép-hordozót és több atom-tengeralattjárót is odaküldött, és azt is tesztelték, hogy rakétavédelmi rendszerekkel befogjanak egy ICBM-et.
Közben Kínát próbálták arra sarkallni, hogy gyakoroljon nagyobb nyomást Észak-Koreára. Trump több nyilatkozatában azt sem zárta ki, hogy hajlandó leülni tárgyalni, habár erre csak akkor láttak volna esélyt, ha Észak-Korea teljesíti az ehhez szükséges feltételeket. Ehhez hozzátartozik, hogy a Fehér Ház jelezte, az Észak-Koreából agyhalottként hazaszállított, majd napokkal később meghalt Otto Warmbier halálával egyre távolabb kerültek a tárgyalások lehetőségétől.
Az ICBM-ek tesztelését korábban egy fontos határvonalnak tartották. Trump már ostorozta azért Barack Obamát, mert Szíria esetében nem tett semmit, amikor a vegyi fegyverek bevetésével Bassár el-Aszad átlépte az általa szabott határt. Azonban egyelőre még a levegőben lóg, hogy milyen irányban próbál majd újabb nyomást gyakorolni Észak-Koreára az amerikai vezetés, és sokan – például Michael Morrell volt CIA-igazgató – úgy látják, hogy nincsenek jó választások.
H. R. McMaster, Trump nemzetbiztonsági főtanácsadója múlt héten arról beszélt, hogy kifejezetten egy ehhez hasonló rakétatesztre vagy egy újabb kísérleti atomrobbantásra készülve kidolgoztak új válaszlépéseket Észak-Korea esetében, amik között katonai opciók is vannak. A CNN-nek kedden névtelen források azt mondták, hogy még semmit sem döntöttek el, viszont a lehetőségek között szerepel, hogy küldjenek több katonát, repülőt és hadihajót a régióba, de a diplomáciai opciókat, köztük még több szankció lehetőségét is vizsgálják.
Az ennél távolabb mutató, további eszkalálódással fenyegető fegyveres konfliktus és még inkább bármilyen megelőző csapás alapvetően egyik félnek sem az érdeke, mert beláthatatlan következményekkel járhatna. Május végén James Mattis védelmi miniszter beszélt arról, hogy bármilyen katonai konfliktus a félszigeten valószínűleg a legborzasztóbb lenne a legtöbb ember életében.
Az Egyesült Államok megpróbálhatna egy bonyolult, rettentő precíz összehangolást igényló akciót az északi atomprogram létesítményei ellen, de Phenjan ezekre Dél-Korea és Japán, valamint az ott állomásozó amerikaiak ellen kilőtt rakétákkal válaszolhatna. Az elmúlt hónapokban ráadásul arra is emlékeztettek egy tüzérségi gyakorlattal, hogy rakéták bevetése nélkül is beláthatatlan pusztítást tudnának okozni.
A dilemma persze most pont az, hogy ez a veszély ugyanúgy fennáll akkor is, ha hagyják, hogy Észak-Korea elérjen az atomprogramja végére, és már az amerikai nyugati partot elérő atomrakétákon ülve próbálkozzon minden korábbinál durvább zsarolással.
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter kedden arról is beszélt, hogy minden olyan ország egy veszélyes rezsimet támogat, ami észak-koreai vendégmunkásokat alkalmaz, gazdasági vagy katonai segítséget nyújt Észak-Koreának, vagy pedig nem tartja be teljes mértékben az ENSZ BT határozatait. Ezt az álláspontot képviselheti majd erőteljesebben az amerikai diplomáciai az ENSZ BT szerdai ülésén is, de ahogy eddig, most is kérdés, hogy Kína hajlandó-e újabb lépéseket tenni.
Észak-Korea Kínával folytatja kereskedelmi kapcsolatai 90 százalékát, az első negyedévben 37,4 százalékkal bővültek a kereskedelmi kapcsolatok 2016 hasonló időszakához képest. A kínai export 54,5 százalékra ért, míg az import 18,4 százalékra bővült. Kína elsősorban vasércet, cinket, és más ásványokat importál Észak-Koreából, valamint tengeri herkentyűket és ruhákat hoz be.
Peking sem örül a szomszédjában végrehajtott atomkísérleteknek, és ezt már jeleztek is a phenjani vezetésnek, és az észak-koreai szénexport tényleg mérhető korlátozása mellett több korábban nem látott jele is volt már a kínai–észak-koreai mosolyszünetnek. Ennek ellenére azonban a Dél-Koreába telepített amerikai rakétavédelmi rendszert az Egyesült Államok geopolitikai térnyerésének tekintő Kína alapvetően a stabilitás megőrzésében érdekelt:
Miután Trump és Tillerson is elismerte, hogy Kína tett lépéseket Észak-Korea megregulázása felé, a múlt héten nagyon úgy tűnt, hogy az amerikaiak Pekingnek is üzentek: ha nem sikerül érdemben segíteniük, akkor a pozitív kezdés ellenére konfrontatívabb időszak következhet a kétoldalú kapcsolatokban. Az Egyesült Államok apró lépésekben, például egy Tajvannal aláírt fegyvereladással vagy kínai bankra kivetett szankciókkal jelezte álláspontját, de ennél is jobban irritálhatta őket, amikor a Dél-kínai-tengeren az egyik mesterséges szigetük közelébe küldtek egy amerikai rombolót.
A washingtoni székhelyű C4ADS elemzése szerint néhány kulcsfontosságú kínai cég megszorongatásával rögtön nehezebben tudná megkerülni a szankciókat a phenjani rezsim, a külföldi kereskedelmi kapcsolatainak nagy része ugyanis ezeken fut keresztül. Szerintük a cégek közül sokan összekötődnek, ezért dominószerűen bénulhatna meg az ellátórendszerük. Egy ilyen lépés ugyanakkor már nyílt konfrontációt jelentene az Egyesült Államok és Kína között.
Az biztos, hogy kevés olyan ország van a világon, ami egyszerre lenne ennyire fontos az Egyesült Államoknak, Kínának és még Oroszországnak is. Moszkva Kínához hasonlóan ellenzi, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan lépjen, és az USA dél-koreai rakétavédelmének sem örül. Az elmúlt időszakban már volt szimbolikus jele a kapcsolatok szélesítésének, Oroszország is exportál 36 ezer tonna nyersolajat, Vlagyivosztokban pedig több ezer északi vendégmunkás dolgozik, Moszkva emellett befektet az északi energiaszektorba. A USA Today június elején arról számolt be, hogy Oroszország 73 százalékkal bővítette a kereskedelmét Észak-Koreával az év első két hónapjában – ez persze így sem jelent túl sokat, de azért a trend jelzésértékű volt.
Mun Dzsein dél-koreai elnök a pénteki washingtoni beszédében is kiállt amellett, hogy maximális büntetőintézkedések mellett párbeszédben kell keresni a megoldást Észak-Korea esetében, és a dél-koreaiak úgy vették, hogy ezt hallgatólagosan Trump is tudomásul vette.
Az egyre feszültebb helyzetben azonban nagy kérdés, hogy erre mekkora mozgástér marad, ráadásul mindkét oldal szkeptikus is lehet. Észak-Korea egyrészt többször is kihátrált már korábban engedményekért cserébe kialkudott egyezményekből, és folytatta az atom- és rakétaprogramját, míg a másik oldalról Trump tett keresztbe a Barack Obama által tető alá hozott iráni atomegyezménynek és a kubai nyitásnak, ami jelzi, hogy egy elnök álláspontja nem feltétlenül jelent örök időkre változást az amerikai stratégiában.
Az északiak állítólag a háttérben is elég eltökéltnek mutatkoztak. Egy amerikai, japán, kínai és dél-koreai delegáció találkozott a skandináv országokban észak-koreai tisztviselőkkel májusban, hogy feltérképezzék a 2009-ben összeomlott hatoldalú tárgyalások újrakezdésének lehetőségét. Ezen az északiak világossá tették, hogy Phenjan nem enged, szerintük először el kell fogadnia a nemzetközi közösségnek, hogy atomhatalom válik belőlük, és csak utána hajlandóak bármilyen érdemi tárgyalásra.
Csoma Mózes viszont hozzátette, hogy a két Korea viszonylatában voltak kísérletek a fagyos viszony javítására az elmúlt hetekben. Az északi válogatott elment a Dél-Koreában tartott taekwondo-vb-re, és az is felmerült, hogy a két részre szakadt szervezeteket egyesítenék. A 2018-as olimpia esetében is felajánlotta Dél-Korea, hogy Phenjan esetleg vállaljon szerepet, de ezt Észak-Korea elutasította.
Morell közben arról beszélt, hogy az Egyesült Államok nemcsak a közvetlen fenyegetés, hanem a rakétavédelmi rendszerük állapota miatt is aggódhat. Mert mi történik, ha Észak-Korea esetleg rakétával próbálna támadni az USA nyugati partjára? A globális műholdas megfigyelő rendszer azonnal észlelheti a hibát, és elfogó rakétákkal (interceptor) védekezhet. Az elhárító rakétákat már telepítették, és épp az alaszkai Fort Greelyből indítanák őket, mert 2002 óta itt van a Ground-based Midcourse Defense (GMD) rendszer indítóállása.
A hidegháborús para már elmúlt, de az új rakétavédelmi rendszerrel nem is a szovjet nukleáris fenyegetést akarnák gyengíteni. A GMD-t kifejezetten az Iránból és Észak-Koreából érkező robbanfejek ellen tervezték. És nem a károkozás enyhítése a célja, hanem hogy semmisítsen meg minden egyes beérkező interkontinentális rakétát.
A rakétavédelmi technológia az elmúlt években óriási fejlődésen ment keresztül, nem kis részben Izrael erőfeszítéseinek köszönhetően, amiket az Egyesült Államok bőkezűen támogatott. Viszont a kritikusok szerint az amerikai rakétavédelmi rendszer nem tudja ellátni a feladatát. Az eddig elvégzett tesztek felemás eredményeket hoztak, és még az amerikai katonai parancsnokság is elismeri, hogy a rendszer nem tud teljes körű védelmet nyújtani, és akár túlterheléshez is vezethet, ha egyszerre sok ICBM-mel kéne elboldogulnia.
A GMD fejlesztése megoldható és szükséges, de az évi egymilliárd dolláros fenntartási költséget Washingtonnak is jóvá kell hagynia. A szakértők szerint a GMD legnagyobb problémája az alulfinanszírozottság; ha többet költenének tesztekre és a rakéták fejlesztésére, sokkal jobb eredményeket érhetnének el. Viszont most túl kevés elfogó rakéta áll rendszerben, és a meglévők sem nyújthatnak teljes védelmet egy masszív rakétatámadással szemben.
A héten már kirajzolódhat, hogy milyen irányban képzeli el az új helyzet kezelését a Trump-kormányzat, és mik derülnek ki a múlt héten már belengetett új opciókról, amiket kidolgoztak. Mindenesetre John Nilsson-Wright, a Chatham House kutatója a BBC-nek azt mondta, hogy Trumpnak valószínűleg az eddigi pókerről át kellene váltania sakkra a továbbiakban.
Borítókép: a Hvaszong-14 fellövése. Fotó: Kcna / Reuters.