Index Vakbarát Hírportál

A Boko Haram helyett farmereket bombáztak le

2017. július 6., csütörtök 23:48

A Boko Haram dzsihadistái helyett véletlenül 14 földművest ölt meg a nigeri hadsereg egyik csütörtökön végrehajtott légicsapása a nyugat-afrikai országban, közölték nigeri hatóságok.

Az eset a nigériai határ közelében fekvő, Abadam nevű faluban történt, a földművesek ide akartak visszatérni, miután az iszlamisták korábban elüldözték őket. A hadsereg harci repülőgépeinek pilótái viszont a polgári lakosokat a Boko Haram szélsőségeseinek vélték - közölte egy helyi tisztségviselő. A szóban forgó falu egy civilek elől elzárt, evakuált övezetben található, ahova az utazásokat előre be kell jelenteni a hatóságoknak. A földművesek ezt nem tették meg - fűzte hozzá az illetékes.

(Index/MTI)

Rovatok