Index Vakbarát Hírportál

Élőben közvetítik a montenegrói "orosz puccsisták" perét

2017. július 17., hétfő 15:26

Először az ország történetében élőben közvetítenek egy pert Montenegróban, ahol októberben puccskísérlet zajlott. A felsőbb bíróság elnökének, Vesna Medenicának az MTI által közölt közleménye szerint az élő közvetítést a közérdekre, valamint a nagy érdeklődésre való tekintettel engedélyezte a testület.

A bíróság egyben nyílt tárgyalást rendelt el, így akit érdekel, szerdán a helyszínen élőben is követheti az eljárást. Vesna Medenica közölte, az élő közvetítés során a vádlottak jogai nem sérülnek, és tiszteletben tartják az igazságos tárgyaláshoz való jogukat is.

Tizennégy puccsistát vádolnak, köztük két orosz állampolgárt, két montenegrói ellenzéki képviselőt, a szerbiai csendőrség egykori vezetőjét, valamint további kilenc szerbet, akik állami intézményekre akartak támadni az októberi parlamenti választás napján, és merényletet akartak elkövetni Milo Djukanovic akkori miniszterelnök ellen, hogy oroszbarát pártokat juttasson hatalomra, és így megakadályozza az Adria-parti állam NATO-csatlakozását.

A 14 férfit terrorista cselekmények kísérletével és Montenegró alkotmányos rendjének megsértésével, az ellenzéki Demokratikus Front két képviselőjét ezen felül összeesküvéssel, valamint a nemzetbiztonság elleni támadás előkészítésével is vádolják, és megfosztották mentelmi joguktól. Korábban mindannyian ártatlannak vallották magukat. 

A puccsról itt olvashat bővebben.

Az eljárás során a 129 oldalas vádirat ismertetése mellett a tervek szerint 11 tanút hallgatnak meg, 118 tárgyi bizonyítékot mutatnak be, valamint 33 lehallgatott telefonbeszélgetést ismertetnek.

Rovatok