Index Vakbarát Hírportál

Teljesen megállt az élet Venezuelában

2017. július 20., csütörtök 15:55 | aznap frissítve

Kiürítették, elbarikádozták az utcákat, és általános sztrájkra szólítottak fel Venezuelában a kormányellenes tüntetők - írja a Reuters. A 24 órás sztrájkot Nicolas Maduro elnök ellenzői szervezték meg csütörtökre, akik új elnökválasztást és a jelenlegi kormány megdöntését követelik, mert attól tartanak, az még inkább bebetonozná a mostani, diktatórikus rendszert. 

A sztrájk reggel hat órakor kezdődött, sok üzlet zárva maradt, így próbálnak nyomást gyakorolni a kormányon lévő szocialista pártra. 

Az egyik Reutersnek nyilatkozó tüntető szerint jól indult a sztrájk, teljesen megállt az élet Caracas utcáin, minden be van zárva. "Mindenkinek a lehető legtöbbet meg kell tennie azért, hogy megszabaduljunk ettől az önkényúrtól" - mondta a 17 éves tüntető, Miguel Lopez Caracas egyik forgalmas kereszteződésének lezárásánál.  

Utoljára 2002-ben tartottak hasonló blokádot Venezuelában, amikor Maduro előde, Hugo Chavez hatalmát akarták megdönteni.  

Kedd éjjel haláleset is történt, amikor a kormányellenes tüntetők összecsaptak a rendőrökkel, az egyik tüntető halálra égett.  

Rovatok