Index Vakbarát Hírportál

Egy utasszállító gép percekkel kerülte el az észak-koreai tesztrakétát

2017. augusztus 2., szerda 09:28

Egy tömött utasszállító repülőgép szűk tíz perccel a legutóbbi észak-koreai rakétateszt után haladt át azon a területen, ahol a rakéta is becsapódott – írja a Telegraph az ABC News nyomán.

Ahogy mi is  beszámoltunk róla , Észak-Korea múlt pénteken hajtott végre újabb rakétatesztet. A rakéta 45 percet repült, majd Japán kizárólagos gazdasági övezetében csapódott a vízbe. Japán tiltakozott az ENSZ-megállapodások újabb semmibe vételét jelentő teszt miatt, Dél-Korea pedig határozott katonai válaszlépéseket helyezett kilátásba.

Az Air France 293-as számú, Párizsból Tokióba tartó járatán 323-an utaztak. A gép éppen az észak-japán Hokkaidó szigettől nyugatra haladt el, amikor Észak-Korea kilőtte a rakétát. A légitársaság közleménye szerint a rakétatesztekhez használt zónák nincsenek átfedésben a légi útvonalaikkal, így ez a járat se volt veszélyben. Hozzátették azt is, hogy a hatóságokkal együttműködve folyamatosan figyelik a veszélyes területeket, és ehhez igazítják az útiterveket.

A Pentagon ezzel együtt már már korábban figyelmeztetett, hogy az előre be nem jelentett tesztek veszélyt jelentenek a légi és tengeri útvonalakra. Egy július 4-i teszt után például a Pentagon szóvivője közölte, hogy azt kereskedelmi légitársaságok által is használt forgalmas területen hajtották végre. 2014-ben pedig egy 200 utast szállító kínai gép haladt át néhány perces eltéréssel egy észak-koreai rakéta útvonalán.

2017-ben nagyon felpörgött Észak-Korea rakétaprogramja, idén ez már a 14. teszt volt összességében. Július elején Phenjan azt állította, hogy először tesztelt sikeresen egy interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) is, ami szakértők becslései szerint képes lehetne elérni Alaszkát. Ez azért jelentett fordulópontot, mert az észak-koreai fenyegetés először érintette közvetlenül az Egyesült Államok valamelyik tagállamát.

Rovatok