Index Vakbarát Hírportál

A dán herceg nem akarja, hogy a királynő mellé temessék

2017. augusztus 3., csütörtök 22:22

Mivel sosem választották királlyá, ezért Henrik herceg nem akarja, hogy felesége mellé temessék, írja a BBC. A 83 éves dán herceg régóta panaszkodik arra, hogy sosem kezelték nejével egyenlően, és amíg II. Margitot királynőként temetik majd el, addig őt csak hercegként fogják egyszer.

Pedig a tervek szerint egy különleges szarkofágban helyezték volna örök nyugalomra feleségével, de Henrik ezt nem akarja, amit a királynő már tudomásul is vett. Henrik frusztrációját a hercegi címmel megerősítette a dán királyi ház sajtófőnöke is, aki hozzátette, hogy ez a következménye annak, hogy sohasem tették meg királlyá. 

A francia származású Henriknek és Margitnak két fia született eddig, a férj pedig már tavaly óta visszavonult a közélettől. Azt viszont a sajtófőnök még elárulta, hogy a közhiedelemmel ellentétben nem Franciaországban, hanem Dániában szeretné a herceg, ha örök nyugalomra helyeznék.

Rovatok