Index Vakbarát Hírportál

Japánban felkészítik a lakosságot egy esetleges rakétatámadásra

2017. augusztus 8., kedd 12:16

Egyre több rakétatesztet hajt végre Észak-Korea, csak idén 14 tesztet végeztek, és ezek közül mindegyiket lövedéket Japán felé lőtték. Ezért az országban egyre aktívabban készülnek arra, ha civilek által lakott területen történik becsapódás.

A BBC Japánban készített egy riportjából kiderül, hogyan is készítik fel erre a lakosságot. Próbariadókat rendeznek, amely során gyakorolhatja mindenki, hogy vészhelyzet esetén mit kell tennie.

Sziréna jelzi a veszélyt, az embereknek pedig azt javasolják, hogy meneküljenek a kijelölt épületekbe, bújjanak falak mögé, vagy ha egyik sem kivitelezhető, akkor feküdjenek a földre. A BBC-nek nyilatkoztak olyan helyiek, aki kétségüket fejezték ki a módszer hasznosságával kapcsolatban. Mások viszont arról beszéltek, hogy a próbára szükség van, hiszen egyébként fogalmuk sem lenne, hogy hogyan kell viselkedniük egy ilyen becsapódás esetén.

Arról, hogy kik felelősek az észak-koreai vezetésen belül a rakétaprogramért itt írtunk egy hosszabb cikket, arról pedig, hogy a phenjani rezsim mikor tudna egy atomtöltettel felszerelt rakétát célba juttatni pedig itt.

Rovatok