Index Vakbarát Hírportál

A lengyelek szerint felrobbanhatott Kaczynski elnök repülőgépe

2017. augusztus 9., szerda 19:00 | aznap frissítve

Miután továbbra sem engedi Oroszország, hogy visszaszállítsák Lengyelországba a 2010-ben lezuhant kormánygép roncsait, a lengyel nemzetvédelmi minisztérium albizottságának vizsgálata azt közölte: robbanás jegyeit viseli magán a lezuhant Tu-154-es gép bal szárnya.

A 2010-ben Szmolenszknél lezuhant gépen 96, többségében magas rangú lengyel személyiség - köztük Lech Kaczynski elnök és felesége - utazott. Mindannyian meghaltak. A katasztrófát a lengyel ügyészség is vizsgálja, az orosz ügyészségi vizsgálattal párhuzamosan.

A minisztérium légikatasztrófát vizsgáló albizottsága legutóbbi, július 25-én tartott plenáris ülését követően megfogalmazott konszenzusos véleménye szerint, amit szerdán adtak ki, a kormánygép bal szárnya megsemmisülésének időbeliségéről és elsődleges okairól tartalmaz megállapításokat, írja az MTI.

A dokumentum Marta Paloneknek, az albizottság szóvivőjének kézjegyét viseli. Alekszej Morozov, az orosz Államközi Repülésügyi Bizottság (MAK) elnöke június elején a RIA Novosztyi hírügynökség által közölt interjúban viszont azt mondta: nem mutatott ki robbanásra utaló jeleket a magas rangú lengyel delegációt szállító, balesetet szenvedett repülőgép roncsain a tragédia okait vizsgáló műszaki bizottság.

A lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság párt szerint azonban az eddigi lengyel és orosz vizsgálatok olyan alapvető tényeket és információkat hallgattak el, amelyek lényegesen módosítják az események megítélését, és nem zárják ki a merénylet elkövetését sem. 

Az albizottság idén április 10-én, a katasztrófa 7. évfordulóján egy filmet tett közzé, amelyben azt a hipotézist fogalmazta meg, hogy a tragédiát a gép törzsében és szárnyain elhelyezett úgynevezett aeroszol - olaj-levegő - robbanótöltetek okozták, és a bal szárny leválása még a fával történt ütközés előtt megkezdődött. A testület szerint ezt bizonyíthatják a roncsoktól több tíz méterre talált szárnydarabok. Az albizottság még nem tette közzé zárójelentését. 

Rovatok