Index Vakbarát Hírportál

Kínaiak egy Messi-kép miatt raboltak el és kínoztak meg tűzőgéppel egy politikust

2017. augusztus 11., péntek 14:42

Feltehetően kínai titkosügynökök raboltak el a hongkongi demokrata párt egyik tagját, Howard Lamot, aki egy fényképet próbált eljuttatni a nemrég elhunyt Liu Hsziao-po Nobel-békedíjas kínai ellenzéki aktivista özvegyéhez, jelentette be pártja.

A férfi újságíróknak megmutatta azokat a nyomokat, amiket elrablói a megkínzása során ejtettek rajta. Lamot csütörtökön a nyílt utcán ismeretlenek rabolták el, betuszkolták egy autóba, ahol megkötözték és elkábították, írja az MTI. Szerinte támadói a Pekingben beszélt mandarin nyelvjárásban faggatták őt a fényképről és Liu Hsziáról, Liu Hsziao-po özvegyéről.

Lam szerint támadói többször is gyomron vágták, és azt mondták neki: tudják, hogy keresztény, ezért „egy keresztet szeretnének neki adni”, majd egy tűzőgéppel több kereszt alakú sebet ejtettek a férfi combjain. A politikai aktivistát ezután ismét elkábították, majd a tengerparton tért magához.

Lam kijelentette, hogy feljelentést tesz az ügyben a hongkongi rendőrségen.

Lam még a múlt hónapban, Liu halála előtt nem sokkal írt egy levelet a spanyol FC Barcelona labdarúgócsapatának, amelyben egy dedikált fényképet kért a csapat egyik játékosáról, az argentin Lionel Messiről. Az aktivista azzal indokolta kérését, hogy meggyőződése szerint az felvidítaná a végstádiumú májrákban szenvedő ellenzéki aktivistát, aki nagy rajongója volt a labdarúgásnak és az említett labdarúgónak. Mivel a fénykép már Liu halála után érkezett meg, Lam úgy döntött, hogy eljuttatja azt Liu Hsziához, Liu özvegyéhez.

Rovatok