Index Vakbarát Hírportál

Belebukott az uniós pénzek elosztásába a szlovák oktatási miniszter

2017. augusztus 17., csütörtök 11:58

Lemondott posztjáról csütörtökön Peter Plavcan szlovák oktatásügyi miniszter, akinek távozását szerdán Robert Fico kormányfő kérte a tárcát felügyelő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökétől egy, az európai uniós pénzek elosztásával kapcsolatos botrány miatt, írja az MTI. Peter Plavcan döntését úgy magyarázta, hogy védeni akarja családját és a tárcát felügyelő pártot az ellenzék és a sajtó részéről érő támadásoktól.

Plavcan még júliusban került támadások kereszttüzébe, miután kiderült, hogy a minisztériuma alá tartozó, a kutatási célokra szánt európai uniós támogatások elbírálását felügyelő ügynökség

egyetlen nagy szlovákiai felsőoktatási intézménynek sem ítélt meg anyagi forrásokat uniós pályázatokon, viszont a pénzekből olyan cégek is részesültek, amelyek addig nem foglalkoztak kutatással.

A botrány kirobbanása után a szaktárca leállította az uniós pénzek kifizetését, vizsgálatot indított az ügyben, illetve hasonló vizsgálatot kért az Európai Bizottságtól is, amely az eset miatt figyelmeztető levelet küldött Pozsonynak, és leállította az ilyen jellegű források folyósítását. Az ügyben jelenleg az európai korrupcióellenes hivatal és a szlovák Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) is vizsgálatot folytat.

Robert Fico kormányfő szerdán azt mondta, nem vádolja az SNS miniszterét, sőt megköszöni neki, hogy megpróbálta tisztázni a helyzetet, de nem tekinthet el attól, hogy a gyanú továbbra sem oszlott el.

A szlovák kormánykoalíció azután került válságba, hogy a múlt héten a kormányzó szövetségben részt vevő második legerősebb tömörülés, az SNS elnöke, Andrej Danko egyoldalúan és teljesen váratlanul felmondta a tavaly szeptemberben kötött koalíciós szerződést. Arra hivatkozott, hogy elkerülhetetlenné vált a koalíción belüli kapcsolatok újratárgyalása. Bár azóta - több tárgyalási forduló után - a koalíciót alkotó három párt elnöke megegyezett a koalíciós szerződést kiegészítő módosítás előkészítésének ütemtervéről, a koalíciós válság teljes mértékben még nem tekinthető lezártnak.

Rovatok