Index Vakbarát Hírportál

Erdoğan miatt félti feleségét a német külügyminiszter

2017. augusztus 22., kedd 13:52

A német külügyminiszter szerint megfenyegették feleségét Recap Tayyip Erdoğan hívei – írta a Local. Sigmar Gabriel az NTV-nek adott keddi interjújában nem mondott részleteket az általa többször kritizált török elnököt támogatók  fenyegetéséből, de szörnyűnek nevezte a történteket. Szerinte a török elnök nyilatkozatai nyomán vannak, akik feljogosítva érzik magukat az agresszióra. 

Törökország és a hárommilliós török kisebbségnek otthont adó Németország viszonya az Erdoğan elleni tavalyi puccskísérlet után romlott meg látványosan, miután a hatalma túlzott koncentrációjával vádolt elnök a szabadságjogok megvágásával, a sajtó elleni hatósági fellépéssel, a bíróságok, oktatási intézmények és a katonaság megtisztításával, ezrek bebörtönzésével reagált a gyorsan kudarcot vallott katonai puccsra.

Az utolsó cseppet a pohárban egy német emberi jogi aktivista ankarai bebörtönzése jelentette. Peter Steudtert terroristaszervezet támogatásának gyanújával vették őrizetbe az Amnesty International törökországi igazgatójával és más aktivistákkal együtt. A tavalyi puccskísérlet óta már 22 német állampolgár van őrizetben Törökországban, és a német sajtó szerint lista készült azokról a német vállalatokról is, amelyek a török hatóságok szerint a puccs mögött sejtett, az Egyesült Államokban élő Fethulah Güllen hitszónokot támogatják.

Erdoğan szombaton egy televíziós beszédben esett a német külügyminiszternek. „Ki maga, hogy a Törökország elnökével beszéljen? Legyen tisztában azzal, hol a határ. Leckét próbál nekünk adni...Mióta van a politikában? Hány éves?” – idézett a Local Erdoğan kirohanásából. A török elnök szerint Németország menedéket nyújt a törökországi kurd fegyvereseknek és a puccs résztvevőinek is. Berlin korábban már jelezte, nem adja ki Ankarának a nála menedéket kérő katonákat sem.

Erdo ğ an ellenségnek kiáltotta ki a német kormány mindkét oldalát, Angela Merkel kancellár konzervatívjait és a Sigmar által képviselt szociáldemokratákat is, de a Zöld Pártot is – amelyet mellesleg egy német születésű török Cem Özdemir vezet –, ezért arra kérte a német állampolgársággal rendelkező törököket, szavazzanak ellenük a szeptemberben esedékes német parlamenti választásokon. Igaz, ezzel – a távolmaradás vagy más pártra adott szavazat esetén – viszont épp azokat erősítené, akiket Erdogan legalább ennyire ellenségnek tekint: a parlamentbe visszatérni készülő liberálisokat és a gyors felívelés után lendületét vesztett szélsőjobboldali AfD-t.

Rovatok