Élő videókapcsolaton keresztül hallgatta meg a bíróság a pénteki turkui késelés gyanúsítottját, a 18 éves Abderrahmán Meskát, írja az MTI.
A marokkói férfi beismerte egy 31 és egy 68 éves nő meggyilkolását, és további nyolc ember - köztük hat nő - megsebesítését, azonban tagadta, hogy terrorista szándék vezette volna, vagy hogy végezni akart volna áldozataival. Arról, hogy akkor milyen motiváció vezette, egyelőre nincs információ.
A 2016 óta Finnországban élő menedékkérő ellen terrorista szándékkal elkövetett, kétrendbeli gyilkosság, valamint nyolcrendbeli gyilkossági kísérlet miatt emelhetnek vádat. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a fiatal férfit, akit a combján ért lövés az elfogásakor, ezért kórházban fekszik.
Amit a nyomozók eddig kiderítettek, az nem biztos, hogy elég ahhoz, hogy terrorcselekménynek minősítsük a történteket
- mondta Kaarle Gummerus Meska ügyvédje.
A finn rendőrség korábban őrizetbe vett négy másik marokkói férfit is, egyiküket kedden elengedték, a három másik várhatóan a nap folyamán tesz vallomást. Azt továbbra sem tudni, hogy a 18-28 év közötti férfiaknak mi lehetett a szerepe az ügyben. Korábban egy hatodik ember ellen nemzetközi körözést adtak ki.
Abderrahmán Meska 2015 végétől 2016 elejéig Németországban tartózkodott,
nem adott be menedékkérelmet, de rögzítették biometrikus azonosítóit. Tavaly tavasszal érkezett Finnországba és a turkui befogadó központban lakott. Az MTV finn tévécsatorna névtelenül nyilatkozó forrásokra hivatkozva közölte, hogy megtagadták tőle a menedékjogot, de a rendőrség ezt nem kívánta kommentálni, csak annyit közölt, hogy részese volt menedékjogi eljárásnak.