Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea átlőtt Japán fölött egy rakétát

2017. augusztus 28., hétfő 23:58

Nem sokkal azok után, hogy a dél-koreai hírszerzés arról számolt be, hogy Észak-Korea a hatodik kísérleti atomrobbantás előkészítésén dolgozik, Phenjan kilőtt keletre, Japán felé egy rakétát, ami a japán kormány szerint át is haladt az ország fölött, majd a második legnagyobb japán szigettől, Hokkaidótól 1180 km-re csapódott a tengerbe, miután három darabra szakadt, jelentette a Reuters. Hétfőn pont Hokkaidón folytatott közös hadgyakorlatot az amerikai és a japán haderő.

Tokió az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívüli összehívását kérte az ügyben,

amely szerinte a testület korábbi határozatának megsértését jelenti. a japán védelmi miniszter felhívta a figyelmet, hogy a rakéta már képes lenne elérni az Egyesült Államokhoz tartozó Guamot is.

A rakéta a légi közlekedést nem befolyásolta – a rakéta 550 kilométeres magasságban volt Japán felett, ami a Nemzetközi Űrállomás keringési magasságának majdnem kétszerese –, ennek ellenére ideiglenesen leállították a Sinkanzen szuperexpresszvonat közlekedését.

Japán északi részén megszólaltak a légvédelmi szirénák is kedd hajnalban, a lakosságot megkérték, hogy húzódjanak biztonságos helyre. A hadsereg nem próbálta meg lelőni a rakétát. A rakéta típusa egyelőre nem ismert, a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága és az amerikai hadsereg vizsgálja a rakétaindítást.

Abe Sinzó japán miniszterelnök a riadó után bejelentette: készek bármit megtenni, hogy megvédjék a japán lakosságot, majd lényegében azonnal rendkívüli kormányülést hívott össze.

Dél-Korea válaszul Észak-Korea vezetésének likvidálását modellezte le egy hadgyakorlaton, amelyen bombáztak egy kijelölt célpontot – írta a CNN.

Észak-Korea három nappal korábban három rakétát lőtt ki, de mindhárom csődöt mondott, egy már az indításkor, a másik kettő pedig a röppálya teljesítése előtt felrobbant.

Rovatok