Index Vakbarát Hírportál

Amerikai ENSZ nagykövet: Kim Dzsongun könyörög a háborúért

2017. szeptember 4., hétfő 19:30 | aznap frissítve

Kim Dzsongun könyörög a háborúért

– mondta hétfőn az ENSZ amerikai nagykövete, Nikki Haley mikor arról beszélt, hogy az ENSZ-nek minden lehetséges szankciót be kell vetnie Észak-Koreával szemben, hogy megállítsa a diktatúra atomprogramjának fejlődését.

Haley az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt beszélt, amit az észak-koreai rezsim hatodik nukleáris tesztje miatt hívtak össze, írja a CNN. "Ami sok, az sok" – fogalmazott és arról beszélt, hogy az eddigi "félgőzzel végigvitt" szankciók nem vezettek semmire, be kell keményíteni.

"A háború sosem olyan dolog, amit Amerika szeretne, és most sem akarunk háborút, de véges a türelmünk. Megvédjük a szövetségeseinket és magunkat" – tette hozzá.

A Biztonsági Tanács idén 10. alkalommal ült össze az észak-koreai fenyegetés miatt, egy héten belül ez volt a második alkalom.

Putyin is felemelte a telefont

A BRICS-országok csúcstalálkozóján tartózkodó Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn telefonon tárgyalt dél-koreai kollégájával, Mun Dzseinnel az észak-koreai válságról, írja az MTI a Kreml közlése alapján.

Az orosz elnöki hivatal közleménye szerint a két elnök nyomatékosan elítélte a Phenjan lépéseit, amely "súlyosan sérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozatait, gyengíti a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozását célzó atomsorompó-rendszert, és komoly veszélyt jelent a térség békéjére és biztonságára".

Putyin közölte Munnal, hogy Moszkva álláspontja szerint "ezt a rendkívül nehéz helyzetet kizárólag a tárgyalások újrafelvételével, politikai és diplomáciai úton lehet megoldani". A két vezető szeptember 6-án, a Vlagyivosztokban tartott Keleti Gazdasági Fórumon tárgyal az észak-koreai válságról.

Rovatok