Index Vakbarát Hírportál

Izrael lebombázott egy szíriai kutatóközpontot

2017. szeptember 7., csütörtök 10:18

Izraeli gépek csütörtökre virradóra lebombáztak egy szíriai ipartelepet, melyről azt gyanítják, hogy az Aszad-rezsim vegyifegyver-programjának egyik központja - írta több izraeli és arab lap értesüléseire hivatkozva a Guardian. A Hama város melletti Szíriai Tudományos Kutatóközpontnál két vagy három kormánykatona vesztette életét. Az akcióban az izraeli gépek nem csak a telepet, hanem néhány, az éjszaka leple alatt közlekedő konvojt is lebombáztak, de ezekről a támadásokról semmi részlet nem került nyilvánosságra.

Az izraeli hadsereg szokása szerint nem volt hajlandó megerősíteni az akciót, de az elmúlt évek gyakorlata alapján szinte biztos, hogy a zsidó állam keze van a dologban. Az izraeli biztonsági szolgálatok ugyanis évtizedek óta figyelik árgus szemekkel az Aszad-rezsim vegyifegyver- és rakétaprogramjait, és rendszeresen bombázzák le a gyanús hadianyag-üzemeket, illetve az Iránból érkező rakétaszállítmányokat. A síita Irán előszeretettel használja a damaszkuszi repteret arra, hogy a lehető legütőképesebb ballisztikus rakétákkal szerelje fel a befolyása alatt álló libanoni terrorszervezet, a Hezbollah-ot. A hadianyag általában repülővel érkezik a damaszkuszi reptérre, és onnan viszik tovább az alig 50 kilométerre lévő libanoni határ Hezbollah által ellenőrzött szakaszaira - már ha az izraeliek nem semmisítik meg.

Márpedig általában megsemmisítik: egy augusztusi interjújában az izraeli légierő volt vezérkari főnöke, Amir Eshel úgy számolt, hogy az elmúlt öt évben legalább tucatnyi, Hezbollahnak szánt fegyverszállítmányt sikerült lebombázni. De beszámolók szerint 2015-ben egy izraeli Apache-helikopter végzett több, magas rangú iráni tiszttel is, akik a Golán-fennsíkkal szembeni szíriai területen tartottak szemlét.

Az Aszad-rezsim az elmúlt években többször is bevetett már vegyifegyvert:  2013-ban Damaszkusz külvárosát, Gútát érte tömeges támadás; az ENSZ tényfeltáró bizottsága pedig pont szerdán erősítette meg , hogy valóban a szíriai kormány tehető felelőssé az áprilisi Hán Sejkún-i támadásért , melyben több mint 80 emberrel végzett a szaringáz.

A bombázást egyébként pont az elmúlt 19 év legnagyobb izraeli hadgyakorlatára időzítették. A 10 napos, több tízezer katonát megmozgató akció a zsidó állam északi területein zajlik, és egy Hezbollah elleni háborút szimulál  (a zsidó állam és a síita árnyékállam  legutóbb 2006-ban csapott össze ).

 

Rovatok