Index Vakbarát Hírportál

Öntudatlan volt és meztelen a magyar nő, de nem történt bűncselekmény

2017. szeptember 7., csütörtök 08:42 | aznap frissítve

A nyáron eltűnt egy 29 éves magyar nő Ausztriában, majd három hét múlva a Wörthi-tó mellett egy elhagyott csónakházból került elő meztelenül és öntudatlan állapotban. A nő semmire nem emlékezett.

A Bors azt írja: az osztrák rendőrség hosszú ideig ki sem tudta hallgatni a kórházban fekvő nőt. Az osztrák hatóságok mostanra már tudják, mi történt, de erről nem kívánt részleteket elárulni a Borsnak Mario Nemetz, az ügyben illetékes körzeti felügyelő. A magyar nő beszámolója alapján nem történt bűncselekmény, ezért büntetőeljárás sem indult az ügyben.

A nő egy osztrák luxusszállodában dolgozott masszőrként, de július 17-én felmondott. Munkatársainak tűnt fel, hogy a kocsija ennek ellenére a hotel parkolójában maradt, pedig úgy tudták, hogy hazaindult Magyarországra. Értesítették a rendőrséget, de a 29 éves Ajna nyom nélkül felszívódott.

A nő augusztus elején a Wörthi-tó mellett, egy Pörtschach nevű faluban került elő. Egy elhagyatott csónakházból mászott ki meztelenül, amikor magyar beszédet hallott. Nagyon elhanyagolt állapotban volt, kiszáradva és lefogyva, mentálisan zavartan. Még a nevére sem emlékezett, arra meg pláne nem, hogy mi történt vele.

A csónakház egy ismert osztrák vállalkozóé, aki régóta nem járt ott. A szemtanúk szerint viszont korábban egy kishajót láttak néha a ház előtt horgonyozni, egy idősebb férfival a fedélzeten, és hangokat is hallottak kiszűrődni.

Az ügyben a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium is megmozdult, de a család a felajánlott konzuli segítséggel nem kívánt élni.

Rovatok