Index Vakbarát Hírportál

Gyengült Irma, de még most is életveszélyes

2017. szeptember 11., hétfő 05:15 | aznap frissítve

Floridában már nem hurrikán, hanem trópusi vihar besorolású lett helyi idő szerint hétfő hajnal 5-re (magyar idő szerint 11-re) Irma, az amerikai Nemzeti Hurrikán Központ jelentése szerint. A vihar központja a floridai félsziget észak-nyugati partja felé vonult. A floridai kormányzó, Rick Scott ugyanakkor figyelmeztette a lakosokat, hogy életveszélyes szél várható államszerte, óránkénti 137 kilométeres széllökésekkel.

Már vasárnap este is érzékelhető volt a gyengülés, a Floridában tomboló vihar már akkor 2-es erősségűre csökkent. A vihar elsősorban az állam nyugati partvidékén, Tampa környékén erős. Tampában és Miamiban este hét órától kijárási tilalmat vezettek be, Dél- és Közép-Floridában már több mint hárommilliónyian vannak áram nélkül. Komoly károk keletkeztek a miami repülőtér berendezéseiben is, írta az MTI.

„A rossz hír az, hogy ez egy nagy szörnyeteg” – mondta a hurrikánról vasárnap este Donald Trump újságíróknak a Fehér Házban. Az elnök vasárnap kora este tért vissza Camp Davidből, az amerikai elnökök marylandi hétvégi rezidenciájáról, ahol egész nap kapcsolatban állt a floridai kormányzóval, és telefonon egyeztetett több, a vihar által fenyegetett szövetségi állam kormányzójával is. Trump közölte, hogy a Fehér Ház és a szövetségi katasztrófa-elhárítási hivatal (FEMA) felkészült és minden segítséget megad.

„Most az életek és nem a költségek miatt aggódunk” – hangsúlyozta az újságíróknak. Közölte: a meteorológusok előrejelzései szerint a hajnalig tartó időszak kritikus lesz, mert a vihar ismét felerősödhet. Dicsérte a parti őrséget és a FEMA-t, amely a felkészülésnél is kiváló munkát végzett.

Az elnök bejelentette, hogy nemsokára Floridába látogat, de pontos időpontot még nem mondott. Mike Pence alelnök néhány kormánytag kíséretében vasárnap késő délután ellátogatott a FEMA washingtoni központjába.

„Bármerre is haladjon az Irma hurrikán, mi már előbb ott leszünk” – mondta rövid beszédében az alelnök. Hangsúlyozta, hogy a szövetségi kormány nem hagyja magukra a hurrikán áldozatait, anyagi eszközökkel és támogatással is a helyszínen lesz, mind az életek és az anyagi javak mentésekor, mind az újjáépítéskor.

Florida déli és középső vidékein mintegy hat és fél millió ember számára rendeltek el evakuálást, és nagyon kevesen vannak, akik nem hallgattak a kormányzó felhívására, és otthonukban maradtak. Hozzájuk intézett felhívást Rick Scott kormányzó vasárnap este, arra szólítva fel mindenkit, hogy ne menjen ki, mert az utcákon hömpölygő, helyenként derékig érő víz szinte bizonyosan fertőző.

Tetézi a bajt, hogy Miamiban és környékén két tornádót észleltek, Florida déli részein pedig többet is. Az állam egész területén tornádóriadó van érvényben.

Az NBC televízió esti jelentése szerint Ernest Hemingway Nobel-díjas író múzeummá alakított háza Key Westen a csodával határos módon teljesen épségben maradt. Dave Gonzales, a történelmi épület és múzeum kurátora megerősítette azt is, hogy a ház mind az 54 macskája szintén épségben átvészelte az Irma hurrikánt. A cicák Hemingway Hófehérke nevű macskájának a leszármazottai. Ennek bizonyítéka, hogy sokuknak hat ujja van, ami Hófehérke genetikai öröksége. A múzeum kurátora az NBC riporterének elmondta azt is, hogy bár a ház nem sérült meg, de pillanatnyilag nincs áram, folyóvíz- és internet-szolgáltatás sem.

Rovatok