Index Vakbarát Hírportál

Az Iszlám Állam vállalta magára a Las Vegas-i tömegmészárlást, az FBI cáfolja

2017. október 2., hétfő 16:30

Az ISIS vállalta a felelősséget az eddig több mint 50 halálos áldozatot követelő Las Vegas-i tömegmészárlásért, írja az Independent, az Amaq nevű proganda-hírügynökségre hivatkozva.

A közleményük szerint a Las Vegas-i támadó az Iszlám Állam katonája, aki követte a felhívást a koalíciós országok megtámadására. Egy második közleményben azt is elmondták, hogy az elkövető hónapokkal ezelőtt áttért a muszlim vallásra.

A Guardian afrikai tudósítója, Jason Burke szerint a bejelentést fenntartásokkal kell kezelni több okból is.  

Nyitókép: A Mandalay Bay hotel kitört ablakai, ahonnan az elkövető a tömegre tüzelt (David Becker/Getty Images Hungary)

Rovatok