Index Vakbarát Hírportál

Tunéziainak mondta magát a marseille-i késelő

2017. október 2., hétfő 13:02

Hét különböző személyazonosság alatt szerepelt kisebb bűncselekmények miatt a francia rendőrség nyilvántartásában az a férfi, akit vasárnap a dél-franciaországi Marseille főpályaudvarán járőröző katonák lelőttek, miután késsel megölt két fiatal nőt, írja az MTI a párizsi főügyész közleménye alapján.

Francois Molins hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a támadónak legutóbb pénteken volt dolga a rendőrséggel, amikor Lyonban bolti lopáson kapták és őrizetbe vették, majd másnap szabadon engedték.

A kihallgatásán egy 2014-ben Ahmed H. névre kiállított tunéziai útlevéllel igazolta magát, azt állította, hogy 1987-ben született, elvált, munkanélküli, hajléktalan, rendszeres kábítószer-fogyasztó és szobafestésből tartja fenn magát. Az útlevél tulajdonosát soha nem ítélték el, nem szerepelt semmilyen rendőrségi nyilvántartásban. A rendőrség még vizsgálja, hogy nem hamis útlevélről van-e szó.

A támadótól 2005 óta hét alkalommal vettek ujjlenyomatot kisebb bűncselekmények miatt a francia rendőrök különböző dél-franciaországi városokban, de a titkosszolgálatok nyilvántartásában nem szerepelt radikális iszlamistaként.

Rovatok