Index Vakbarát Hírportál

Szervezkedés indult Theresa May ellen pártján belül

2017. október 6., péntek 14:19

Több brit lap is arról írt, hogy a kormányzó Konzervatív Párt több képviselője arra készül, hogy megpróbálja távozásra bírni Theresa May miniszterelnököt. May kabinetjének több tagja azonban kiállt a kormányfő mellett, és egyelőre nem tűnik úgy, hogy elég képviselőt tudnának meggyőzni a rebellisek.

A The Times azt írta, hogy a miniszterelnök szövetségeseinek vádjai szerint Grant Shapps, a Konzervatív Párt előző elnöke áll a kormányfő távozásának elérésére szervezkedő alsóházi képviselők élén. Shapps ezt a lapnak nyilatkozva gyakorlatilag megerősítette, amikor azt mondta, az elvesztett választások után a Konzervatív Pártnak olyan új vezetőt kell keresnie, aki előre tudja vinni a pártot.

Most azután mentek neki megint sokan Maynek, hogy a párt Manchesterben tartott éves kongresszusán a beszéde nem sikerült éppen a legjobban. Elnézést kért, amiért a konzervatívok a nyári parlamenti választásokon váratlanul gyenge eredményt értek el, és minden felelősséget vállal.

A beszéd nem titkolt célja az volt, hogy megerősítse May pozícióját a párt élén, azonban

A balul sikerült kongresszusi záróbeszéd után azonnal felmerültek híresztelések arról, hogy a Konzervatív Párton belül szervezkedés indult. A miniszterelnök pozíciójának nem használ az sem, hogy az Európai Unió vezető tisztviselői az utóbbi napokban egymás után minősítették elégtelennek a kilépési tárgyalásokon eddig elért haladást.

Amber Rudd belügyminiszter a The Daily Telegraph című konzervatív napilap pénteki kiadásában megjelent cikkében azonban kiállt Theresa May mellett. Rudd szerint a kormány May vezetésével indul el a virágzó, biztonságos és egységes Nagy-Britannia megteremtése felé vezető úton. Michael Gove környezetvédelmi miniszter a BBC rádiónak nyilatkozva „fantasztikus vezetőnek" nevezte Mayt, akit szerinte a párt alsóházi képviselőinek „elsöprő többsége és a kabinet minden tagja" támogat.

Rovatok