Index Vakbarát Hírportál

3000 embert kellett kimenekíteni egy kigyulladt orosz üzletközpontból

2017. október 8., vasárnap 22:28

Háromezer embert kellett kimenekíteni vasárnap egy moszkvai külvárosi építőanyag-áruházból, írja az MTI. A moszkvai közúti körgyűrű 65. kilométerénél található, Szingyika elnevezésű üzletközpontban legkevesebb 55 ezer négyzetméternyi területet borítottak el a lángok, a tetőszerkezet mintegy ezer négyzetméteren beomlott.

A festékanyagokat is forgalmazó raktáráruházból robbanások hallatszottak - feltehetően a parkolóban elhelyezett autók repültek a levegőbe -, a helyszín fölött hatalmas, fekete füst gomolygott.

Sajtóértesülések szerint a hatóságok nem zárják ki annak lehetőségét, hogy gyújtogatás történt. Füstmérgezés miatt többen orvosi segítségre szorultak, de halálos áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés. A mentésben három Ka-32-es oltóhelikopter, valamint csaknem 300 tűzoltó, 20 tűzoltóautó és nyolc daru vesz részt.

A Szingyika Moszkva legnagyobb építőanyag-üzletközpontja, a 130 ezer négyzetméteres épületben 1200 üzlet működött. A piac értékét szakértők 6,5 milliárd rubelre (több mint 30 milliárd forintra) becsülték. Hírügynökségek szerint kigyulladása az egyik legjelentősebb tűzvész az orosz főváros környékén ebben az évszázadban.

Rovatok