Index Vakbarát Hírportál

Barcelona polgármestere a függetlenség keddi kikiáltása ellen van

2017. október 9., hétfő 20:30 | aznap frissítve

Barcelona polgármestere arra kérte Carles Puigdemont katalán elnököt, hogy ne próbálja meg egyoldalúan kikiáltani Katalónia függetlenségét a keddi parlamenti beszédében, írja a Washington Post. Ada Colau szerint az október 1-jei, a spanyol kormány által alkotmányellenesnek tartott népszavazás eredményére alapozva nem lehet most elszakadni.

Azonban a kialakult válságért elsősorban a madridi kormányt tette felelőssé, és Mariano Rajoy spanyol kormányfőtől azt kérte, ne súlyosbítson a helyzeten azzal, hogy magához utalja a katalán vezetés jogköreit. „Ne hozzanak olyan döntést, ami aláásná a párbeszéd és a közvetítés lehetőségét. Ez lenne a legbátrabb lépés ebben a helyzetben" – üzente Colau a spanyol miniszterelnöknek és a katalán elnöknek.

A barcelonai polgármester a népszavazás után azt mondta, hogy Rajoy minden határt átlépett, ezért mennie kell. Azt is bejelentette, hogy feljelentést tesz az állampolgárokat ért spanyol rendőri intézkedések ellen.

A spanyol rendőrség és a szavazni akaró katalánok összecsapásában közel 900 ember megsérült az október 1-jei szavazás napján. A madridi kormány mindvégig azt mondta, hogy a népszavazás illegális. A referendumon a választásra jogosultak 42,3 százaléka vett részt, vagyis összesen 2,26 millió ember, akik közül 90 százalék, azaz 2,02 millió fő támogatta az elszakadást.

Puigdemont múlt héten azt mondta, akár napokon belül kikiálthatják a függetlenségüket, miután az október 1-jei népszavazás végeredményét megküldik a parlamentjüknek. A katalán elnök kedden este hatkor akar beszédet mondani a katalán parlament előtt, nem kizárt, hogy akkor kiáltanák ki a függetlenséget.

Múlt kedden nagyszabású sztrájkot és több százezres demonstrációkat tartottak Katalóniában, és a függetlenség kikiáltására készülő katalán vezetés szerint a többség az elszakadás mellett szavazott. Azonban vasárnap több százezren az egység mellett vonultak utcára Barcelonában. Helyszíni riportjainkat itt olvashatják el>>

A madridi kormány hétfőn nyilvánvalóvá tette, hogy azonnal reagálni fog a függetlenség esetleges egyoldalú kikiáltására. Ez azt is jelentheti, hogy felfüggeszthetik a katalán kormányt és parlamentet, és ideiglenesen átvehetik a régió irányítását. Tárgyalni akkor hajlandóak, ha Puigdemont feladja a függetlenségi törekvéseit.

Angela Merkel német kancellár telefonon beszélt Mariano Rajoy spanyol miniszterelnökkel. A német kormányszóvivő szerint kiállt a spanyol egység mellett, de további párbeszédet sürgetett. Franciaország Európa-ügyi minisztere, Nathalie Loiseau is bejelentette hétfőn, hogy ha Katalónia kedden egyoldalúan kikiáltja elszakadását, Franciaország nem fogja elismerni azt.

Rovatok