Mégis győzött a mañana-faktor Spanyolországban. A katalán elnök nem kiáltotta ki a függetlenséget – de alig egy órán belül kétszer is félreértették. Carles Puigdemont először az újságírókat vezette meg, vagyis azok magukat, amikor azt kérdezték tőle a parlamentbe érkezésekor, hogy kikiáltja-e a tartomány önállóságát. Az elnök meg sem állva ment fel a lépcsőn, többen mégis utána szaladtak azzal, hogy te jó ég, bólintott. Aztán kiderült, hogy

Másodszor pedig a függetlenség hívei értették félre, akik a parlament előtti park közelében gyűltek össze, hogy meghallgassák az elnök sorsdöntőnek vélt beszédét.

Hogy mennyire értették félre az első pillanatokban, az ebből a videóból látszik:

Csak ezután esett le az összegyűlt, több mint tízezres tömegnek, hogy nem az, vagy nagyon nem úgy történt, ahogy várták. Először a magát eleve erre trenírozó tömeg úgy értette, a katalán elnök kikiáltotta a függetlenséget. „Kész, ez eldőlt, Katalónia mostantól független. Már csak a Madridban lévő pénzünk visszaszerzéséről kell tárgyalnunk” - vont mérleget a szociális antropológiát tanult, jelenleg szociális munkásként dolgozó Clara. Egy hetet kapott Mariano Rajoy spanyol kormányfő, hogy tárgyaljon a katalán elnökkel, aztán minden szálat elvarrnak – értelmezte a helyzetet.

Alaposan félreértelmezte, de mentségére legyen mondva, hogy ezzel nem volt egyedül, és még a beszéd után egy órával is volt aki a kérdésre, kikiáltotta-e a katalán elnök a függetlenséget, azt tudta mondani: „Igazából nem tudom.”

„A beszéd alapján nem, de a spanyol kormány reakciója alapján mégis, mert elégedetlenek”  - mondta Mark. Az egyébként Londonban egy japán autógyárnál számítástechnikusként dolgozó férfi kifejezetten ezért a napért utazott haza Katalóniába, úgyhogy nem nagyon tudta palástolni csalódottságát. „Nézz körbe, vannak itt vidám arcok?” - valóban, addigra már eltűnt a lelkesedés a tömegből, Clara sajnos már lelépett, így nem derült ki, hogy ő is rájött-e, hogy csak a bölcslány beszédét kapta Puidgemont-tól.

„ Jó, most csalódott vagyok, de mégis tele reménnyel. Bízom az elnökben, szerintem van terve, amit mi még nem ismerünk” - biztatta magát Mark, aki egyébként spanyolellensségét három nappal születése utánra datálja.

„Épp a Franco-éra utolsó évében születtem. Szüleim Marknak akartak anyakönyvezni, de a hatóságok közölték, katalán nevem nem lehet. Úgyhogy 18 éves koromig Marcos voltam.” Ma már lehet Mark, ami jelzi, sok minden megváltozott az elmúlt negyven évben Spanyolországban, de Mark szerint nem elég ahhoz, hogy a katalánok ne érezzék úgy, hogy az igazi megbecsülést és méltóságot azzal szerzik meg, ha önálló országuk lesz.

„Ezt kellett tennie. Bölcs döntést hozott, mert az egyoldalú kikiáltása a köztársaságnak, nemzetközi támogatás nélkül lehetetlen lett volna” - értelmezte a helyzetet Joan, aki ezért nem volt annyira csalódott. Szerinte a függetlenségről ezzel nem tett le Puigdemont, a cél ugyanaz, csak épp időt adott mindenkinek, beleértve az EU-t is, hogy lehetővé tegyék azt, ami nélkül a helyzet úgysem rendezhető: a függetlenséget.

Hogy ez a beszéd visszavonulás-e vagy erőgyűjtés, az egyelőre attól függ, ki hogyan viszonyul magához a függetlenséghez. A kérdés inkább az, mit kezdjen ezzel Madrid. Elvégre tárgyalásra eddig is csak akkor volt hajlandó Puigdemont-nal, ha letesz a függetlenségi törekvésről - márpedig ez valóban nem történt meg. Másrészt, ha ez inkább visszavonulás, akkor meg minek tárgyaljon vele.

Puigdemont most minden bizonnyal a nemzetközi támogatás megszerzésében bízik, bár az eddigiek alapján erre kevés esélye van - Németország és Franciaország is elutasította az egyoldalúan kikiáltott függetlenség elismerését, az EU meg jelezte, hogy az önálló Katalónia nyomban a közösségen kívül találná magát, ahová csak az összes tag, így Spanyolország egyetértésével térhet vissza.

E tekintetben valóban bölcsen döntött Puigdemont. És egyelőre úgy tűnik, ebbe beletörődnek a függetlenség hívei is. Indulatuk nem Puigdemont ellen irányult a téren, amikor a kivetítőn nézték a parlamenti ülést, hanem a spanyol kormánypárt - Katalóniában ellenzékben lévő - képviselői ellen, amikor feltűntek a képernyőn.

Aztán lassan mindenki elindult haza, hogy nagyjából ugyanolyan Katalóniában ébredjenek fel, mint a sorsdöntőnek hitt beszéd előtt. 

Borítókép: Huszti István / Index