Index Vakbarát Hírportál

Ellenőrizni fogják, mire használják Mohamed próféta mondásait

2017. október 19., csütörtök 06:19

Ellenőrizni fogják Szaúd-Arábiában, hogyan használják Mohamed próféta kinyilatkoztatásait vallási vezetők és jogtudósok, hogy elkerüljék a prófétának tulajdonított gondolatok felhasználását a terrorizmus vagy erőszak igazolására - közölte a konzervatív szunnita muzulmán királyság kulturális és tájékoztatási minisztériuma.

A Hadísz - részben Mohamed próféta kinyilatkoztatásainak gyűjteménye - használatának felügyeletét egy olyan hatóság fogja végezni, amelynek létrehozását Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi uralkodó rendelte el. A Hadíszt vallási vezetők és iszlám jogtudósok használják hivatkozási alapnak a muzulmán élet minden aspektusának magyarázatához.

A szaúdi minisztérium közlése szerint a hatóság célja a hamis és szélsőséges, illetve az iszlám tanításaival szembehelyezkedő szövegek eltávolítása, amelyeket erőszakos cselekmények igazolására használnak fel.

A hatóságot Medinában (az iszlám második legszentebb, Mohamed próféta nyughelyének otthont adó városban) állítják fel, és iszlám tudósok tanácsa fogja felügyelni munkáját - tudatta a minisztérium anélkül, hogy a gyakorlati megvalósítást részletezte volna, írja az MTI.

A Hadísz különböző, gyakran szövegkörnyezetéből kiragadt értelmezéseit olyan terrorszervezetek használták céljaik és tetteik igazolására, mint az al-Kaida vagy az Iszlám Állam.

Az, hogy miképpen viszonyul az iszlám vallás szülőföldjén elterülő szaúdi állam a vallási tantételekhez, azért is fontos, mert az olajexportból származó gazdagságnak köszönhetően a közel-keleti királyság számos mecsetet működtet és finanszíroz külföldön, például Brüsszelben is.

Szaúd-Arábia ráadásul az iszlám vahhábita irányzatát követi, amelynek konzervatív változata a saría, azaz az iszlám jog szigorú értelmezését és a korai muzulmánok szokásának követését követeli meg. Emellett az iszlám síita ágára eretnekségként tekint.

Az ultrakonzervatív vahhábizmus már a 18. század közepe óta fontos szerepet játszik az asz-Szaúd dinasztia életében, a vallási irányzat követői ugyanis legitimitást kínáltak az uralkodó családnak cserébe a mecsetek és egyetemek irányításáért.

Szaúdi vallási vezetők azonban elítélték a harcias doktrínákat, mint amilyeneket az al-Kaida vagy az Iszlám Állam hirdet. Rijád ennek jegyében imámok és vallástudósok ezreit távolított el tisztségéből a mintegy 70 ezer mecsetnek otthont adó Szaúd-Arábiában, jóllehet, az illetékes hatóságok nem közölték, mikor történt a "tisztogatás".

A kulturális és tájékoztatási minisztérium közölte: a létrehozandó hatóság a Hadísz ellenőrzésének és azonosításának szilárd tudományos alapját fekteti le, ezzel fogja az iszlámot szolgálni.

A Hadísz a Koránnal szemben másodlagos fontosságú, a két szöveg közti ellentmondások évszázadokon keresztül tartó vitákhoz vezettek az ummán, vagyis az iszlám világközösségen belül.

Rovatok