Index Vakbarát Hírportál

Az osztrák bevándorlásellenes párt mégis csak a 3. lett a választáson

2017. október 20., péntek 11:31 | aznap frissítve

A levélszavazatok összeszámolása után mégis Ausztria Szociáldemokrata Pártja (SPÖ) lett a második a választásokon, a bevándorlásellenes Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) pedig a harmadik. A két párt fej-fej mellett haladt az október 15-én tartott választásokon: a választás napján az egyik exit poll a 2. helyre tette az FPÖ-t, utána az első részeredmények mégis a szociáldemokratákat mutatták a második helyen, majd a szavazóhelyiségekben leadott szinte összes szavazat megszámolása után ismét az FPÖ volt a második. Mostanra megszámolták a 790 ezer érvényes levélszavazatot is, ami módosította az eredményt. 

Az osztrák választásokat a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) nyerte meg. Az ÖVP elnökének, a 31 éves Sebastian Kurz külügyminiszternek ma adta át a kormányalakítási megbízást  Alexander Van der Bellen köztársasági elnök. Nagy valószínűséggel nem alakul ismét konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció, hiszen épp azért tartottak előrehozott választást, mert a két nagy párt nem tudta tovább folytatni a közös munkát.

Továbbra is az a valószínű, hogy a Néppárt a populista-bevándorlásellenes FPÖ-t kéri fel koalíciós partnernek. Az osztrák Zöldpárt nem jutott be a parlamentbe, mert nem érte el a 4 százalékos küszöböt.  A Zöldekből kivált Peter Pilz által vezetett listának viszont lesznek parlamenti képviselői, ahogy mandátumokat szerzett a liberális NEOS is.  

Rovatok