Index Vakbarát Hírportál

Mégsem ír ki választást a katalán elnök

2017. október 26., csütörtök 14:50 | aznap frissítve

Kétszeri elhalasztás után, csütörtök délután mégis felszólalt a katalán parlamentben a tartomány elszakadáspárti vezetője, de egyelőre a tétlenséget választotta. Sem a függetlenséget nem mondta ki, sem új választásokat nem írt ki. Előbbit radikális hívei, utóbbit Madrid és a katalán ellenzék várná el.

Pénteken a madridi szenátus a spanyol alkotmányra hivatkozva a függetlenségpárti katalán kormány felfüggesztéséről döntene. A szenátus eseti bizottsága csütörtök este meg is szavazta az intézkedéscsomagot, és továbbította a pénteki vitára.

Carles Puigdemont ma még mindenképp legitim elnökként dönthetett volna arról, hogy rendkívüli választásokat ír ki a leggazdagabb spanyol tartományban, vagy arról, hogy új fokozatba kapcsolva a politikai konfliktust Madriddal, megszavaztatja a katalán parlamentet a tartomány függetlenségének kimondásáról. Mindkettő kockázatos, rá és a kisebbségben kormányzó, vegyes összetételű pártszövetségére nézve is, igaz a felfüggesztés kivitelezése Madridnak sem lenne egyszerű.

Puigdemont a barcelonai parlamentben elmondta: gondolkodott az előre hozott katalóniai választások kiírásán, de nem lát erre elég garanciát Madridtól.

A tartomány elnöke szerint

A katalán elnök hangsúlyozta, hogy nem fogadja el a 155-ös cikk intézkedéseit, amelyeket jogellenesnek és igazságtalannak nevezett. Viszont azt mondta, a katalán parlament feladata dönteni arról, hogy milyen választ ad a 155-ös cikk alkalmazására.

A katalán parlament csütörtök esti vitájában az ellenzék előrehozott választásokat követelt, míg a kormánypárt a függetlenség kinyilvánításának tervéről beszélt. A katalán parlament péntek délelőtt is folytatja ülését.

Az El País úgy tudja, Puigdemont inkább a rendkívüli választások kiírása mellett volt a katalán kormány szerdáról csütörtökre virradóra tartott hét órás vitájában, amelyen a Madrid által várható lépésekre készülve tárgyaltak arról, milyen stratégiát kövessenek a függetlenségről szóló konfliktusban.

Szerdán még ezzel ellentétes sajtóértesülések voltak: eszerint a Junt pel Sí pártszövetség mégis megszavaztatná a katalán parlamentet a függetlenség kimondásáról, amelytől eddig Barcelona tartózkodott – bár sem Madrid, sem a függetlenségpártiak számára nem volt világos, mit is mondott a függetlenségről a katalán elnök október 10-én.

Ennélfogva nem meglepő Puigdemont beszédének folyamatos tologatása.

Láthatóan nincs egyetértés a 62 fős Junt pel Sí tagjai között és az őt a 135 fős katalán parlamentben kívülről többséghez segítő, 10 mandátummal rendelkező radikális baloldali-nacionalista CUP között sem. A Junt pel Sí-ben lévő radikális baloldali ERC már jelezte: ha Piugdemont választásokat ír ki, akkor elhagyja a kormánykoalíciót – írta a Reuters.

Az egyébként függetlenséget támogató Puigdemont beszédének tologatása láthatóan nem tetszett a nála is radikálisabb függetlenségpártiaknak – az El País által idézett twitteres bejegyzéseik szerint nem kellene tovább halogatnia a függetlenség egyértelmű kimondását. Eközben a spanyol kormánypárt katalóniai vezetője, Xavier Garcya Albiol arra figyelmetzette Puigdemont-t, hogy „aki a tűzzel játszik, maga is eléghet.”

Madridban a szenátus pénteken dönt arról, támogatja-e a spanyol kormány kezdeményezését a függetlenségpárti katalán vezetés felfüggesztéséről, az alkotmány 155. cikkelyére hivatkozva. Puigdemont óvatos volt: szerdán már kijelentette, nem megy el a felsőház ülésére.

Mariano Rajoy kisebbségi kormánya az alsóházban megkapta ugyan az ellenzéki szocialisták (PSOE) és a Ciudadanos (Polgárok) támogatását is a katalán kormány felfüggesztési javaslatához, utóbbiak szerint azonban nincs szükség minderre, ha Puigdemont belemegy a rendkívüli katalóniai választások megtartásába. A néppárti (PP) spanyol kormány szerint viszont már nincs visszaút, Puigdemont-nak mindenképp felfüggesztéssel kell számolnia. Ennek érvényesítése azonban technikailag sem tűnik könnyen kivitelezhetőnek, és ellenzéki támogatás híján pedig politikailag sem, főként, mert ez akár növelheti is Katalóniában az elszakadáspártiak táborát, akik most a 7,5 milliós spanyol tartómány lakóinak felét tehetik ki.

Puigdemont közölte, ha Madrid a katalán kormány felfüggesztése mellett dönt, akkor a helyi törvényhozás valóban szavazni fog arról a függetlenségi nyilatkozatról, amelynek érvényesítését október 10-én maga Puigdemont függesztette fel, további tárgyalásokat javasolva Madridnak. A katalán elnök akkor közölte: az október 1-jén megtartott, Madrid által törvénytelennek mondott katalóniai népszavazás eredménye – 42 százalékos részvétel mellett 90 százalék volt az igenek aránya – feljogosítja a helyi kormányt arra, hogy mindent megtegyen a leggazdagabb spanyol tartomány függetlenségéért.

Megadás vagy megelőző manőver?

Puigdemont mögötti pártszövetségnek a Junts pel Sí-nek (Együtt az Igenért) 62 képviselője van a 135 fős katalán parlamentben, többségét csak a 10 fős frakcióval rendelkező radikális baloldali-nacionalista CUP révén biztosítja. A Junts pel Sí is vegyes, jobboldali és baloldali pártokból áll, akiknek közösségét csak a függetlenségpártiság tartja össze, és ez az egyetlen közös pont a szövetség és a CUP között is.

Puigdemont a választás kírásával megelőzhetné Madridot, amely szintén ezt tervezi – felfüggesztve a katalán kormányt. A manőverrel viszont a katalán elnök megpróbálhatná elkerülni a felfüggesztést, amelynek érvényesítése Madrid számára sem egyszerű.

A választástól madrid azt reméli, visszaszoríthantná a függetlenségért kiálló pártokat, Puigdemont viszont reménykedhet abban, hogy egy egyértelműen a függetlenség mellett kiálló kampányban inkább növelhetné híveinek számát, és ezzel csak Madridot hozná még nehezebb helyzetbe, mert a választási győzelem után politikailag még nehezebb lenne a felfüggesztés érvényesítése.

Ugyanakkor nem biztos, hogy a függetlenségpártiak nyernének, ráadásul a radikálisabb erők szerint már az új választás kiírása is kapitulációt jelentene Madrid előtt.

Rovatok