Index Vakbarát Hírportál

Megölték az Airbnb-n keresztül megszálló férfit Ausztráliában

2017. október 31., kedd 10:47

Gyilkosság és nemi erőszak miatt nyomoznak az ausztrál hatóságok, miután holtan találták a 36 éves Jamis Ronuzit, aki Airbnb-n keresztül foglalt szobát Melbourne-ben.

Az eset pontos leírásárára még nem került sor, de a hatóságok előzetes letartóztatásba helyezte a három szállásadó férfit. A hivatalos jelentés szerint a férfit múlt hét szerdán bántalmazták, aki ezalatt infarktust kapott, és már  nem tudták újraéleszteni. 

Ronuzi ismerőse elmondta, hogy a férfi azt tervezte, hogy végül rövidebbre veszi a tartózkodását a szálláson, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy emiatt alakult ki konfliktus, vagy pedig hasonló problémák miatt akart a férfi hamarabb távozni a szállásról. 

Az Airbnb közleményben elítélte az esetet, és biztosította a hatóságokat a teljes együttműködésről. A szóban forgó lakást egyúttal törölték a rendszerükből, bár kérdés, hogy ki tudná amúgy is a vendégeket fogadni, hiszen a három főbérlő a következő tárgyalásig, azaz 2018 márciusáig biztos előzetes letartóztatásban lesz.

(via Business Insider

Rovatok