Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták a katalán kormány nyolc tagját

2017. november 2., csütörtök 16:09 | aznap frissítve

Az ügyben eljáró spanyol bíróság még nem adott ki európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen, bár minden valószínűség szerint így tesz pénteken – írja az MTI a bíróság szóvivőjének tájékoztatása alapján.

Korábban Puigdemont ügyvédje azt mondta a belga VRT közszolgálati televízióban, hogy a körözést már kiadták és a médiában is megjelentek erről elhamarkodott hírek. Az ügyben eljáró törvényszék szóvivője ugyanakkor kijelentette: az európai elfogatóparancsot legkorábban pénteken adják ki, amint ez megtörténik, Carles Puigdemontot azonnal őrizetbe vehetik a belga hatóságok. A leváltott katalán elnök ezt követően a kiadatásával számolhat.

Puigdemont ügyvédje csütörtök este korábban, amikor a körözést híresztelni kezdte, beszámolt arról is, hogy beszélt a volt elnökkel, aki „olyan volt, mint mindig, nem volt sem többé, sem kevésbé harcos és magabiztos. Vagy csütörtökön éjjel, vagy pénteken, szólni fog a katalán néphez televízión keresztül” – tette hozzá.

Puigdemont Belgiumban marad és teljes mértékben együtt fog működni a belga hatóságokkal az eljárás során.

Korábban a spanyol államügyész kérte európai elfogatóparancs kiadását a menesztett katalán elnökre és négy társára, írta a BBC. Az öt politikust azért szeretnék őrizetbe venni, mert egyikük sem jelent meg a spanyol legfelsőbb bíróságon, ahol lázítással és közpénzekkel való visszaélés miatt hallgatták volna meg őket. 

A néhány napja Brüsszelbe menekülő Puigdemont ügyvédje szerint védence azért nem jelent meg a bíróságon, mert a "klíma" nem volt megfelelő ehhez. (Itt valószínűleg a politikai, nem pedig az éghajlati értelemben vett klímára gondolt.) 

A katalán kormány nyolc másik tagja megjelent a madridi bíróságon, ahol az ügyészség börtönbüntetést kért rájuk az illegálisnak tartott kataln népszavazással kapcsolatban. Frissítés: cikkünk megjelenése után ezt a nyolc kormánytagot előzetes letartóztatásba helyzezték Madridban. 

Carmen Lamela bíró döntését azzal indokolta, hogy fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye. 

A bírósági tárgyalásról egyenesen öt különböző börtönbe szállítják a katalán politikusokat: Oriol Junqueras, volt elnök-helyettest, továbbá Jordi Turull, Josep Rull, Meritxell Borras, Joaquin Forn, Raül Romeva, Carles Mundó, Dolors Bassa volt tanácsosokat.

Lamela bíró egy kilencedik kormánytag, Santi Vila esetében 50 ezer euró (15,5 millió forint) óvadékot állapított meg, amelynek ellenében szabadlábon védekezhet.

Ügyvédje, Pau Molins az épületből távozóban a sajtónak elmondta: addig, amíg ügyfele ezt a pénzt nem fizeti ki, amire ezen a napon már nincs lehetőség, neki is börtönbe kell vonulnia.

Ő volt az egyetlen a katalán politikusok közül, aki a délelőtti tárgyaláson hajlandó volt válaszolni az ügyészek és a bíró kérdéseire is, a többiek - élve ezzel a jogukkal - kizárólag védőügyvédeik által feltett kérdésekre feleltek.

Santi Vila azelőtt lépett ki a katalán kormányból, hogy múlt pénteken a katalán parlament megszavazta volna a "Katalán Köztársaság" függetlenségét kinyilvánító javaslatot.

Pro és kontra is tüntettek

Jaume Alonso Cuevillas ügyvéd, aki több kormánytagot is képvisel, a tárgyalást követően Twitter-oldalára azt írta ki: "szomorú nap a demokrácia számára".

A sajtónak nyilatkozva pedig hangsúlyozta: szerinte a vádhatóság által felsorolt bűncselekmények nem állnak meg. Kifogásolta, hogy a bíróság a kényszerintézkedésekről egységesen döntött, nem mérlegelte az olyan egyéni körülményeket mint például az állandó gyógyszeres kezelés vagy kiskorú gyermek. Továbbá, hogy az idézéseket kevesebb mint 24 órája kapták meg, mégis megjelentek, annak ellenére, hogy a védelemnek nem állt rendelkezésére elég idő a felkészülésére.

Barcelonában, a kormányzati palota előtt napközben a városi rendőrség szerint kétezer ember gyűlt össze, hogy támogatásukat fejezzék ki a bíróság elé idézett katalán politikusok iránt.

A madridi központi büntetőbíróság épületénél a tárgyalás kezdete előtt katalán függetlenségpárti és spanyol egységpárti tüntetők is megjelentek.

José Manuel Maza spanyol állami főügyész hétfőn kezdeményezte büntetőeljárás megindítását lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen.

"Döntéseikkel és tetteikkel az elmúlt két év során intézményi válságot idéztek elő, amely a függetlenség egyoldalú kinyilvánításában tetőzött, az alkotmány teljes semmibevételével, október 27-én" - hangsúlyozta a főügyész.

Rovatok