Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea tagadja, hogy 200 ember meghalt egy alagút beomlásánál

2017. november 3., péntek 17:11

Tagadta pénteken Phenjan az Aszahi japán televízió e heti jelentését, amely szerint valószínűleg több mint kétszáz ember meghalt Észak-Koreában, amikor egy szeptemberi nukleáris robbantás után beomlott egy építés alatt álló alagút - írja az MTI.

Mint kedden mi is megírtuk, a japán televíziós csatorna erről kedden számolt be meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

Phenjan egy közleményben hamis jelentésnek nevezte az Aszahi televízió  beszámolóját, és bírálta a japánt, amiért engedte, hogy az említett híradásban bemutassák a nukleáris robbantás lehetséges halálos áldozatairól szóló anyagot.

Az észak-koreai azzal vádolta meg a "japán reakciósokat", hogy ködösíteni akarnak a televíziós anyaggal, és azt akarják általánosságban elhitetni az emberekkel: létezik egy "észak-koreai fenyegetés", amely által - Phenjan szerint - igazolhatóvá válna Észak-Korea jövőbeni inváziója.

Az alagút az észak-koreai Punggje-Ri atomkísérleti telepen épült. A katasztrófa első szakaszában mintegy száz munkás rekedt a föld alatt szeptember 10-e körül. A mentés során bekövetkezett egy második omlás is, és ezzel nőhetett 200 fölé a halálos áldozatok száma - közölte a televízió az esetet ismerő észak-koreai forrásokra hivatkozva.

Szakértők szerint, a hatodik és egyben a legerősebb észak-koreai földalatti atomrobbantás szeptember 3-án destabilizálta a térség geológiai felépítését, és a kísérleti telep emiatt feltehetőleg használhatatlanná vált. A robbantás 6,3-as fokozatú földrengést és földcsuszamlásokat okozott a következő napon készült műholdas felvételek szerint.

Észak-Korea nem szokta elismerni, ha súlyos baleset történik az országban. Egy dél-koreai kormányszóvivő is csak annyit mondott, hogy ismerik a televízió által közölt információt, de nem tudnak többet az ügyről.

Rovatok