Index Vakbarát Hírportál

Ujjlenyomat-eltüntetés közben ölték meg a mexikói bandavezért

2017. november 3., péntek 06:04

Szépségklinikán ölték meg egy benzintolvajlással foglalkozó mexikói bűnszervezet fejét Puebla tartomány székhelyén, írja az MTI a helyi ügyészség közleménye alapján.

A még hétfőn történt támadásban ismeretlen fegyveresek rohanták meg az egészségügyi intézményt Puebla városában és négy emberrel végeztek, köztük a bandavezérrel, akin értesülések szerint a klinikán plasztikai műtétet hajtottak végre, az arcát és az ujjvégeit változtatták meg.

A hatóságok úgy vélik, hogy a történtek a rivális benzintolvajbandák területekért vívott harcához köthetőek, így az az eset is, amikor a Puebla szövetségi állam területén fekvő Tlatenango településen egy kisteherautóból nyitottak tüzet egy másik csoportra, annak öt tagjával végezve.

Az üzemanyaglopás gyakorinak számít Mexikóban, az állami olajvállalatot, a Pemexet emiatt évente egymilliárd dolláros (265 milliárd forintos) veszteség éri. A tolvajlásban helyi bűncsoportok mellett nagy kartellek is részt vesznek.

Rovatok