Végre túl van az 1917-es forradalom 100. évfordulóján Oroszország. Nem csak az orosz vezetés nem tud vele mit kezdeni – ezért is ünnepelte meg egy kis trükkel inkább 1941-re, mint a bolsevik hatalomátvételre emlékezve –, de igazából nem egyszerű az ünnep a kommunista pártnak sem: egyrészt, mert olyan ország történelmi sikerét kéne ünnepelnie, amely már nem létezik, másrészt olyannak kell mutatnia, amilyen soha nem is volt.
Legfeljebb ötezer ember gyűlt össze Moszkvában a Puskin téren, hogy onnan a Tverszkaján Marx szobráig vonulva a Kreml közelében beolvasson Vlagyimir Putyinnak. Illetve nem egészen: az orosz elnöknek csak a tömeg mondott oda a felvonuláson, a rendszerkonform ellenzéki Orosz Föderáció Kommunista Pártja (KPRF) elnöke inkább csak a szépre emlékezett – ez a kettősség is mutatja, mennyire nincs helyretéve 1917 és persze a szovjet múlt Oroszországban.
„Az ország fő ellensége a Kremlben ül!”, „Le az új burzsoáziával”, „Lenin, Trockij, Komszomol ki a kormányt a hatalomból”, „Le Vlagyimir cárral” – skandálta a forgalomtól rendőrsorfallal és kordonnal jól elszeparált tömeg. A két utóbbi viszonylag új szöveg, Vlagyimir Putyint eddig nem cározták le, és meglepően sokszor hangzott el a neve az emigrációban 1940-ben Sztálin által megöletett Lev Trockijnak, aki egyébként – a csak 1918-ban bevezetett Gergely-naptár szerint - épp november 7-én született 1879-ben.
Újdonság volt a korábbi november 7-i felvonulásokhoz képest a külföldiek nagy száma. Brazil, olasz, spanyol, kubai, libanoni, de még német szimpatizánsok is jöttek. A nyugdíjas Ernest például Németország nyugati feléből, többedmagával, a KPRF meghívására. „A jövő a szocializmusé, ez akkor is így van, ha látszólag a kapitalizmus most mozdíthatatlan.” - mondta Ernest, egy német kommunista arcképét cipelve. Hogy a néhai Szovjetuniónak voltak Gulaggal, etnikai és osztályalapú tisztogatásokkal teli árnyoldala, azt ő sem tagadja, csak szerinte a lényeg nem ez, hiszen az imperialista kapitalizmus ennél sokkal több áldozatot szedett a világháborúkban és a gyarmatosítás alatt. Putyin rezsimje szerinte a nemzeti burzsoázia jegyében épül, a szocialista értékek megvalósítását nem lehet tőle várni.
„Nem volt jobb dolgom” - Andrej látszólag nem akart válaszolni arra, hogy minek van itt, de aztán kifejti, hogy tényleg így érzi, és szerinte mindenki, aki mást mond, a tüntetők közöttt, az hazudik. „Ez az egész önmagáért van. Az embereknek tetszenek bizonyos szófordulatok, mint az új forradalom, minden hatalmat a munkásoknak, de valójában ők ijednének meg a legjobban, ha megvalósulna. Ez csak nosztalgia az időseknek, romantika a fiataloknak” - mondta a kedvesével egyébként még egy kis piros zászlót is lobogtató, harmincas Andrej.
„Szociális igazságosság, néphatalom, azért jöttünk Tambovból, hogy ezért álljunk ki ezen a szent ünnepen” - mondta egy középkorú férfi, KPRF-es mellényben.
Putyintól nem lehet ezt várni, de ettől még nem valószínű, hogy 2018-ban nem ő lesz az elnök. (Mellesleg az elnök, öt hónapra a választásoktól még mindig nem mondta ki, hogy újra indul a hat éves ciklusért.)
Putyinnak azonban van egy nagy sikere, amit a KPRF hívei elsőként és mindig kiemelnek: a Krím visszacsatolása. Ezután legfeljebb azt teszik hozzá, sajnálatos, hogy a kelet-ukrajnai Donyecket és Luganszkot már nem támogatja ilyen nyíltan és nem csatolta az országhoz vagy ismerte el függetlenségüket.
Marx szobránál a színpad előtt egészen vegyes zászlórengetegben állt meg a tömeg: a különböző külföldi komunista pártok zászlajai mellett, látszott Brazíliáé, volt ott szovjetesített libanoni, sarló-kalapácsos, de szíriainak mondott zöld-fehér-piros zászló, valaki Baszkföld zászlaját találta alkalomhoz illőnek – katalán viszont nem volt –, több helyen meg az átvert lakáshitelezők zászlajai alatt gyülekeztek, jelezve, hogy nem annyira az ideológia, mint inkább a szociális elégedetlenség az, amivel a hatalomnak valójában foglalkoznia kell. (Körülbelül 40 ezren, családtagokkal százezren lehetnek, akik kifizették az építkezés elején a lakásukat, végül mégsem jutottak hozzá.)
Az öncélból felvonuló Andrejnek igaza lehetett, hogy ez egy céltalan megemlékezés, legalábbis KPRF éléről leválthatatlan Gennagyij Zjuganov beszéde valóban nem tartott sehova a Szovjetunió fényezésén túl:
A hallgatóság azonban nem neheztelt a magát már az 1996-os elnökválasztáson is megmérettető Zjuganovra, aki egyébként akkor valószínűleg a hivatalosnál sokkal jobb eredményt ért el a végül győztesnek kihozott Borisz Jelcinnel szemben.
„Baloldali vagyok, ha ő indul vagy bárki a KPRF-től, arra fogok szavazni az elnökválasztáson” - mondta Konsztantyin. Ő egyébként még a szerencsésebbek között érzi magát: egy jól működő orosz cégben dolgozik, felesége is keres, kettejük 50-50 ezer rubeljéből (kb 220-220 ezer forint) kijönnek, a hitelre vett lakásuk részleteit is tudják fizetni.
„De az én esetem nem általános, Moszkvában van ugyan, aki 100 ezret is megkeres, de a fővároson túl emberek milliói 20 ezres fizetésből, 10 ezres nyugdíjból élnek. Szóval én nem panaszkodom” - de a helyzetet rosszabbnak látja, mint öt éve. Nem a szankciók, hanem az ország általános, túlságosan a nyersanyagexportra építő gazdasági szerkezete miatt.
„Vagy burzsoá kizsákmányoló leszel, vagy kiszolgáltatott alkalmazott. Középút nincs, nem csak itt, a világon máshol sem, ezért is vagyok ma itt. Még ha ettől 2018-ban semmi sem változik. Putyin marad az elnök, akinél, akármit is gondolok, lehetne rosszabb is.”
Borítókép: Sergei Karpukhin / Reuters.