Index Vakbarát Hírportál

Segélypénzzel segítette volna az izraeli hadsereget a brit miniszter

2017. november 7., kedd 19:14

Több titkos találkozó után segélypénzzel szerette volna segíteni az izraeli hadsereget Priti Patel, a brit nemzetközi fejlesztésért felelős miniszter, írja a Guardian. Patel találkozott Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnökkel is. A miniszter arról is érdeklődött a saját részlegén, hogy mennyire lehetséges segélypénzből támogatni humanitárius akciókat a Golán-fennsík megszállott területein.

Patel körül szorul a hurok, korábban elnézést kellett kérnie, amiért 12 titkos politikai találkozón vett részt az augusztusi szabadságán, majd az is kiderült, hogy tévesen utalt rá, hogy Boris Johnson és a brit külügyminisztérium tudott volna a találkozóiról. Nagy-Britannia hivatalosan nem ismeri el Izrael állandó jelenlétét a Golán-fennsíkon, amit még Szíriától csatoltak el. Éppen ezért Patel találkozói ellentétesek a brit külpolitikai irányelvvel.

Az is kiderült, hogy Patel a szíriai polgárháború elől a Golán-fennsíkra menekülők orvosi ellátását segítette volna brit pénzzel, illetve az izraeli-palesztin konfliktus ellenére csak az izraeli oldal képviselőivel találkozott titokban.

Rovatok