Index Vakbarát Hírportál

Több mint 300 áldozata van eddig az iraki-iráni földrengésnek

2017. november 13., hétfő 05:14

A legfrissebb adatok szerint legkevesebb 348-an haltak meg a Irán és Irak határvidékét sújtó vasárnapi földrengésben. A hírügynökségek 4-5000 sérültről írnak. 

A Halabdzsa iraki várostól 31 kilométerre éjszaka bekövetkezett 7,3-es erejű földmozgást egész Irakban és még Izraelben is lehetett érezni. A rengés középpontja 23 kilométerrel a földfelszín alatt volt, ami kis mélységnek számít, és az ilyen rengés nagyobb kárt szokott okozni. 

A természeti katasztrófa az eddigi információk szerint leginkább Irán észak-nyugati részét, Kermánsáh tartományt sújtotta, ott követelte az összes iráni áldozatot.

Iránban 336 halálos áldozatról és 3950 sérültről számolt be az állami televízió. Ott az Iráni Forradalmi Gárda is bekapcsolódott a mentésbe. 

Irak északi részéről 7 halálos áldozatot és 300 sérültet jelentettek. 

Az első jelentések még csak néhány áldozatról szóltak, ám az idő előrehaladtával a hatóságok folyamatosan egyre magasabb tették az elhunytak számát. Az északnyugati Kermánsáh tartomány kormányzója korábban közölte is, hogy az áldozatok pontos számát csak órák múlva tudják majd megállapítani. 

Irán vidéki részein sok házat sártéglákból építenek, amelyek kevésbé képesek ellenállni egy földmozgásnak mint más építőanyag.    

A helyiek beszámolói szerint több kisebb utórengés is volt. A teheráni egyetem geofizikai intézete közölte, hogy három utórengés meghaladta a 4,3-as erősséget is. Az utóbbi három órában 12 utórengés történt, amelyek a Richter-skála szerint 3,6 - 4,7 közötti erősségűek voltak. 

A földmozgás Törökországban, Pakisztánban, Libanonban és Kuvaitbamn is érezhető volt, de ott nem érkeztek hírek áldozatokról.

Hétfőre virradóra a világ más tájain is rázkódott a föld. Japántól 351 kilométerre egy 5,8-as erejű földrengést, míg Costa Rica partjaitól 16 kilométere egy 6,5-ös erősségű földmozgást mértek. Japánban nem okozott károkat a földrengés. Costa Rica esetében egyelőre nem tudni, hogy voltak-e komolyabb károk, de cunamiriadót nem rendeltek el.

A török katasztrófavédelem szervezésében mentőegység indult hétfőn Ankarából katonai teherszállító repülőgéppel az északkelet-iraki Szuleimáníjába, hogy segítsen a vasárnapi földrengés áldozatainak - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A 25 fős mentőegység hatvan sátrat és háromszáz takarót is visz a károsultak megsegítésére.

(Borítókép: AFP / ISNA / POURIA PAKIZEH)

Rovatok