Index Vakbarát Hírportál

Macron Franciaországba hívta a lemondott libanoni kormányfőt

2017. november 16., csütörtök 10:47

Várhatóan 48 órán belül elhagyja Szaúd-Arábiát és Franciaországba utazik Szaad Haríri libanoni kormányfő, mielőtt Bejrútba repülne, hogy hivatalosan benyújtsa lemondását.

Haríri, aki november 4-én Szaúd-Arábiából közvetített tévéadásban jelentette be, hogy leköszön tisztségéről, azóta nem tért vissza hazájába. Emmanuel Macron francia államfő szerdán egy közleményben bejelentette, hogy meghívta Franciaországba Harírit, miután telefonon beszélt vele és Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökössel.

A meghívás néhány napra szól, nem jelenti azt, hogy az emigrációba vonulás lehetőségét ajánlották volna fel neki. Haríri várhatóan családjával együtt utazik Franciaországba.

Szerdán a libanoni államfő azt állította, hogy Szaúd-Arábiában fogva tartják Harírit és családját is. Egy a kormányfőhöz közel álló képviselő szerint azonban ennek nincs igazságtartalma. Haríri váratlanul jelentette be lemondását, beszédében a Hezbollahot azzal vádolta meg, hogy rátették a kezüket az országra, és azt mondta, attól fél, hogy apjához hasonlóan őt is meggyilkolják. Úgy fogalmazott, hogy azt érzi, most is olyan a légkör, mint édesapja meggyilkolása előtt.

Rovatok