Index Vakbarát Hírportál

Szíria: Moszkva megfúrta az ENSZ vegyifegyver-bizottságát

2017. november 18., szombat 09:30

Oroszország megvétózta a folytatást, így beszüntette a munkáját az ENSZ vegyifegyver-bizottsága, amely a tiltott fegyver szíriai bevetését vizsgálta – írta a CNN. Az amerikai, és szombatra virradóan a japán javaslatot söpörte le Moszkva az ENSZ Biztonsági Tanácsában, így nem derül ki, valóban vetett-e be vegyi fegyvereket Basár el-Aszad hadserege az ellene harcolókkal szemben.

A mandátum meghosszabbítását egyedül Moszkva ellenezte, ám az ENSZ BT öt állandó tagjának egyikeként vétójoga van. Ez azonban nem jelenti, hogy többé semmilyen vizsgálat nem lesz az ügyben, az ENSZ BT újabb tárgyalások után dönthet egy újabb bizottság felállításáról. Moszkva a saját feltételei szerint hajlandó lenne a folytatásra. 

Az időveszteség azonban mindenképp oda vezet, hogy a helyzet tisztázása nehezebb lesz. A Moszkva által támogatott szíriai elnök tagadja, hogy vegyi fegyvereket vetett volna be, de a hat éve tartó polgárháborúban az Aszad vezette erők és az Iszlám Állam ellen egyaránt küzdő Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) szerint több támadás érte a polgári lakosságot az ellenőrzésük alatt lévő területeken.

A támadásokról évek óta rendszeresen érkeztek beszámolók, idén augusztusban két, Észak-Koreából indított vegyifegyver-szállítmányt is elfogtak, amelyek Szíriába tartottak – derült ki az ENSZ egyik bizalmas jelentéséből.

A bizottság jelentése szerint a hadsereg 2017 áprilisában vegyi fegyvert vetett be Han Sejkunban, legalább 90 ember halálát okozva. A szíriai kormány szerint a támadást valójában az Iszlám Állam hajtotta végre.

Rovatok