Index Vakbarát Hírportál

Videón az Észak-Koreából szökött katona menekülése

2017. november 22., szerda 09:46

Csak most került nyilvánosságra az a felvétel, amelyen a Dél-Koreába átmenekülő katona drámai szökése látszik. Az ENSZ tűzszünetért felelős, Egyesült Államok által vezetett parancsnoksága közölte a felvételeket, amelyeken látszik: a zárt kommunista diktatúrából szökni próbáló katonát az észak-koreai oldal a tűzszüneti egyezmény megsértése árán akarta megállítani: a demilitarizált övezetben fegyvert használtak, és az egyik katona az elfogás érdekében az 1953-ban meghatározott demarkációs vonalat is átlépte. 

A szökevényt lövés érte, de szerencséjére már annyira mélyen a demilitarizált övezetben omlott össze, hogy oda már nem mertek utánamenni az észak-koreai katonák. Legalább négy lövés érte a rá kilőtt negyvenből. Két liter vért is veszíthetett. A területről végül dél-koreaiak mentették ki.

A felépülőben lévő férfi – akinek szervezetéből hatalmas férgeket operáltak ki – továbbra is kórházban van. A 24 éves katona ügyében az ENSZ parancsnoksága tárgyalni akar az észak-koreai féllel, a 64 éve érvényes fegyverszüneti megállapodás megsértéséért. Igaz, Dél-Korea szerint az északi oldal ezt rendszeresen megteszi.

A katona idén már a harmadik, aki átszökött Dél-Koreába az aknákkal teli határszakaszon.

Rovatok