Index Vakbarát Hírportál

A szociáldemokraták mégiscsak tárgyalnának Merkellel a koalícióról?

2017. november 23., csütörtök 11:36 | aznap frissítve

A német koalíciós tárgyalások és a kormányalakítás elakadása után az egyik lehetőség az, hogy Angela Merkel Kereszténydemokrata Uniója (CDU) és a vele szövetségben működő bajor Keresztényszociális Unió (CSU) ismét nagykoalíciót köt a Német Szociáldemokrata Párttal. Ezt eddig a szeptemberi választáson súlyos vereséget szenvedő szociáldemokraták elnöke, Martin Schulz mereven elutasította. A pártban azonban erősödnek azok a hangok, amelyek ezzel nem értenek egyet. Egyre több párttag érvel amellett, hogy meg kell adni az esélyt a tárgyalásoknak, és mindenképpen el kell kerülni az új választásokat vagy a kisebbségi kormányzást Németországban.  

Karl Lauterbach szociáldemokrata képviselő, az SPD egyik frakcióvezető-helyettese csütörtökön azt mondta a ZDF-nek, ugyan ez lenne a legeslegutolsó verzió, de 

ha máshogy nem megy, át kell gondolnunk a nagykoalíció lehetőségét is.

Lauterbach azonban azt hangsúlyozta, hogy ehhez előbb alaposan meg kell vizsgálni, hogy tartalmilag mennyire egyeztethetők össze a programok. A liberális FDP épp azért vonult ki vasárnap a CDU-val, a CSU-val és a Zöldekkel folytatott koalíciós tárgyalásokról, mert úgy látta: programjukból semmi sem maradt volna. Lauterbach is azt mondta, nagyon szkeptikus a CDU-val való közös pontok tekintetében. Számukra például különösen fontosak a szociális kérdések, de ahogy látta, az eddigi koalíciós tárgyalásokon ezek a témák alig játszottak szerepet. 

Martin Schulz, az SPD elnöke néhány napja azzal indokolta teljes elzárkózását az újabb nagykoalíciótól, hogy a választók szeptemberben egyértelművé tették: nem kérnek tovább a két nagy párt közös kormányzásából. A kereszténydemokraták és a szocdemek támogatottsága összesen 14 százalékkal csökkent 2013-hoz képest. A jelentősen meggyengült SPD akkor eldöntötte: ellenzékbe megy, és ott próbál ismét néppárttá erősödni. 

A ZDF-nek Lauterbach is azzal érvelt, hogy el akarják kerülni azt, ami Ausztriában történt. Az újabb és újabb nagykoalíciók ott meggyengítették a két néppártot, miközben harmadik erővé nőtte ki magát a populista jobboldal.  

Frank-Walter Steinmeier államfő minden pártot arra hívott fel, hogy legyen kompromisszumkész és ne éljen vissza a választók bizalmával, a pártok mégiscsak azért indulnak a választásokon, hogy kormányzati szerepet vállaljanak. Németországnak pedig erős kormányra van most szüksége. Az államfő mindenképpen szeretné elkerülni azt, hogy kisebbségi kormányt nevezzen ki vagy új választásokat kelljen kiírnia.

Martin Schulz ma megy tárgyalni a német államfőhöz. 

Rovatok