Index Vakbarát Hírportál

Petícióban kérték a horthysta lelkész eltávolítását Hodoson

2017. november 24., péntek 13:22

Október végén szlovákiai magyar csoportok tiltakozása ellenére Horthy Miklós-szobrot avattak Hodoson, a helyi református templom udvarában. Illetve az udvaron csak egy talapzatot, aztán valahol bent meg egy töpörtyű Horthyt, valami kis asztalon. Akkor Horthy és Hitler közös kocsikázásáról kitett molinók és a gyűlöletexport ellen tiltakozó feliratok fogadták a többnyire paszományos, sujtásos bocskaiban, külön busszal érkező magyarországiakat. A Magyarországról kibuszozók legsúlyosabb tagja az a férfi volt, aki a Horthy-szobor ellen tiltakozó felvidéki magyaroknak azt mondta: nem is magyarok igazából, csak magyarul beszélnek.

A szobrot Kis-Csáji Julianna református lelkész akarta felállítani, de az ötlet akkora tiltakozást váltott ki a településen, hogy a lakók petíciót írtak a lelkész elmozdításáért, írja az Ujszo.com. "A község polgármestere elmondta, több lakos nehezményezte, hogy még nem sikerült komolyabb eredményt elérni a lelkész leváltásának ügyében" - írja a lap, és hozzáteszi, hogy Balódi László polgármester azt mondta, ők kézbesítették az üzenetet, innentől a püspök térfelén pattog a labda.

Hosszan beszélgettünk a püspökkel, és a találkozón leadtuk a község memorandumát, valamint a többi szervezet tiltakozólevelét is. A lelkész asszony eltávolítását a helyi presbitériumnak kellene indítványoznia, vagy az egyházi bíróság döntene az ügyben, ez viszont hosszú folyamat és kérdéses, hogy érdemes-e elindítani

– mondta a polgármester.

A püspök a Paraméternek azt nyilatkozta, a petíció számukra nem meghatározó, mivel az ottani közösségnek van egy megválasztott lelkésze, írja a lap.

Az ügy a továbbiakban a zsinati tanács elé kerül, de nem tartom valószínűnek, hogy a zsinati tanács ezzel behatóan fog foglalkozni

– mondta a püspök.

Rovatok