Index Vakbarát Hírportál

A törökök szerint 400 török kamion vesztegel a magyarok miatt

2017. november 26., vasárnap 18:16 | aznap frissítve

A 444 szúrta ki, hogy az isztambuli központú Nemzetközi Áruszállító Szövetség vezetője, Fatih Şener szerint török kamionok százai vesztegeltek szombaton a magyar és a török határnál, mert nem kapták meg az áthaladáshoz szükséges dokumentumokat – írja a Daily Sabah.

Şener elmondta, 400 kamion kényszerült várakozni, közülük nagyjából 80, Magyarországra árut szállító a magyar határon, a maradék 320, ami nyugatra szállítana, pedig a török–bolgár határnál várta, hogy egyáltalán beléphessen az EU-ba.

Kiemelte azt is, hogy a magyar és a török gazdaságot is érinti a jelenlegi helyzet, valamint megemlítette, az Európai Bíróság múlt hónapban meghozott döntését is, mely szerint az uniós tagállamokba szállító török kamionoknak nem kell adót fizetnie.

Utóbbi azért fontos, mert éppen egy magyar ügy miatt született meg, ugyanis az adóhatóság 2015 márciusában adófizetésre kötelezte az Istanbul Lojistik nevű szállítmányozó céget, ők azonban a Törökország és az EU közötti megállapodásra hivatkozva nem voltak hajlandók befizetni azt.

A férfi elmondta azt is, hogy nemrég találkozott a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárával, Magyar Leventével, aki azt ígérte, év végéig meglesz a kellő mennyiségű dokumentum.

Rovatok