Index Vakbarát Hírportál

Kilenc nagy-britanniai terrortámadást hiúsítottak meg idén

2017. december 5., kedd 15:04

Az elmúlt egy évben kilenc terrortámadási terv végrehajtását sikerült meghiúsítani Nagy-Britanniában - közölte kedden a brit kormánnyal a belső elhárítás (MI5) vezetője.

Andrew Parker, a Downing Street szóvivőjének szűkszavú tájékoztatása szerint a keddi kabinetülésen elmondta: az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezetre Irakban és Szíriában mért jelentős katonai vereségek nem jelentik a terrorveszély elmúltát, jelenti az MTI.

Parker szerint a fenyegetés más területekre helyeződik át, a terrorszervezetek például egyre szélesebb körben terjesztik propagandájukat a közösségi médiafelületeken, megpróbálva ezzel a módszerrel is merényleteket szervezni Nagy-Britanniában és másutt.

Amber Rudd belügyminiszter a keddi kabinetülésen az MI5 vezérigazgatójának tájékoztatásához hozzáfűzte, hogy a terrortámadások tervezésének sebessége jelentősen felgyorsult az idén, és a brit kormány nyomást gyakorol a közösségi portálok üzemeltetőire a szélsőséges tartalmak eltávolítása végett.

Rudd a Downing Street beszámolója szerint a kormányülésen elmondta: a Facebook arról tájékoztatta a brit biztonsági szolgálatokat, hogy a felületére felkerült, az al-Kaida, az Iszlám Állam és egyéb terrorszervezetek által elhelyezett tartalmak 83 százalékát egy órán belül sikerül azonosítani és eltávolítani.

Nagy-Britanniában jelenleg a második legmagasabb szintű terrorkészültség van érvényben. Ez a hivatalos meghatározás alapján súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre.

Március óta öt terrorcselekményt követtek el Nagy-Britanniában, e támadásoknak összesen 35 halálos áldozatuk volt. 

Az öt merényletből négyet iszlamista szélsőségesek hajtottak végre, egyet pedig egy angol férfi, aki egy londoni mecset közösségének tagjai közé hajtott furgonjával. Ebben a támadásban egy ember halt meg.

A legsúlyosabb merényletet májusban, egy manchesteri popkoncert helyszínén követték el: egy öngyilkos iszlamista merénylő pokolgépet robbantott, 22 embert, köztük hét gyermeket megölve.

Rovatok