Index Vakbarát Hírportál

8 év fegyházat kapott az orosz miniszter

2017. december 15., péntek 17:20

Nyolc év fegyházbüntetést kapott a volt orosz fejlesztési miniszter, akit kétmillió dollár kenőpénz elfogadása miatt találtak bűnösnek. Alekszej Uljukajev esete példátlan, ilyen magas kormányzati pozícióból még senki sem került börtönbe a putyini Oroszországban.

A szabadságvesztés mellett csaknem kétmillió dollár megfizetésére is kötelezték a 61 éves politikust, aki az elmúlt 25 évben, már Borisz Jelcin elnöksége alatt magas beosztásban volt. 2000 után számos állami kitüntetést vett át az elnöktől és a kormánytól is – írta a Newsru.com.

Összecsaptak a csúcson

Uljukajev előtt is felröppentek korrupciós botrányokról szóló hírek miniszteri szinten is az elmúlt szűk 20 évben – a belügy- és a védelmi tárca vezetőinél egy ideig nem zárták ki, hogy vádemelés lesz a vége –, került hosszú időre előzetes letartóztatásba a pénzügyminiszter helyettese is – 2007-től négy évig tartott, mire Szergej Sztorcsakot felmentették –, de végrehajtandó szabadságvesztésig ilyen magas pozíciót érintő személy esetében egy ügy sem jutott.

December 8-án már az utolsó szó jogán szólalt meg a volt miniszter, és sejthető volt, hogy szabadságvesztés lesz a vége. Uljukajev szavai az ügy súlyának megfelelően szokatlanok voltak, lényegében a legmagasabb szinten lévőket vádolta meg a provokációval, jelezve, hogy ügye másokra is visszaüthet még.

A vád szerint Uljukajev kétmillió dollárt kért, hogy az általa vezetett minisztérium jóváhagyja az állami Rosznyeftynek, hogy megvásárolja a korábban az államhoz került Basnyefty olajtársaságot. (Az ügylet ötmilliárd dollárról szól, a vesztegetési pénz ehhez képest szokatlanul aprópénz.) A Rosznyeftyet Igor Szecsin, Putyin erős embere vezeti, az ügy magas szinten lévő konfliktust jelez.

Uljukajev Szecsinnek jelezte kétmillió dolláros igényét, a táskát végül ő maga adta át, amit Uljukajev a saját autójába tett, ezután érték tetten, tavaly ősszel. Szecsint többször beidézte a bíróság, az egykori kormányfőhelyettes, Putyin elnöki tanácsadója végül nem jelent meg a bíróságon.

Uljukajev tagadta a vele szemben felhozott vádakat, szerinte összeesküvés áldozatává vált. Az ítélettel szemben felszólalt Alekszej Kudrin volt pénzügyminiszter – az ő helyettese volt Sztorcsak, akinek ügyében ő a bíróság előtt is megjelent, később a Putyin elleni 2011-es tüntetések aktív résztvevője volt, miután 11 év miniszterség után leköszönt.

Kudrin szerint a nyomozók kétes munkát végeztek, a vád nem megalapozott. A 90-es évek gazdasági minisztere, Jevgenyij Jaszin nemzeti gyalázatnak nevezte a bíróság döntését. 

Uljukajev egyes hírek szerint egészségügyi állapotára hivatkozva enyhítést is kaphat a fegyházbüntetés alól.

Nagyétvágyú Rosznyefty

A Rosznyefty a világ egyik legnagyobb készletekkel rendelkező olajtársasága, ennek ellenére súlyos adósságokkal terhelt, növekedését újabb cégek bekebelezésével oldja meg. (Korábban a MOL ötödét megvásároló, de a jogi viták miatt inkább a részvényeket nyereséggel a magyar államnak 2010 után eladó Szurgutnyeftyegaz lenyelése is tervben volt, a cég azonban végül önálló maradhatott, ami vélhetően nem történhetett volna meg Putyin jóváhagyása nélkül.)

2017 első 9 hónapjában a cég 196 milliárd rubel – csaknem 3 milliárd euró – bevételt produkált, kiadásai – külföldi befektetései és azok működtetése – azonban négyszer ennyit tettek ki. A cég teljes adóssága 55,5 milliárd euró.

Putyin nem foglalt egyértelműen állást korábban a Rosznyefty vásárlási szándékáról, úgy tűnik, hagyta, hogy a vitát egymás között folytassa le a vásárlást ellenző minisztérium és Szecsin. A konfliktust Tatyjana Sztanovaja a putyini vezetés polgári és a Szovetségi Biztonsági Szolgálathoz (FSZB) kötődő szárnya közötti ellentétként írta le, amelyben a polgári szárny láthatóan vesztett, de erre az FSZB-szárnynak sok energiája ment rá, ami kedvező volt a különböző oldalak között egyensúlyozó elnöknek. 

Rovatok