Index Vakbarát Hírportál

A szélsőjobbal lép koalícióra az Osztrák Néppárt

2017. december 15., péntek 22:25 | aznap frissítve

Pártvezetőkre hivatkozva Bécsből azt jelentették a hírügynökségek, hogy koalíciós megállapodást kötött péntek este Ausztriában a kormányalakításra készülő konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és a radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) – írja az MTI.

Kurz még október végén kezdte meg a koalíciós tárgyalásokat a radikális, bevándorlásellenes FPÖ-vel, ennek sikerét pedig úgy tűnik az sem gátolta meg, hogy Heinz-Christian Strache, a szélsőjobboldali párt vezetője lényegében a tárgyalások előtt megzsarolta az ÖVP-t, hogy amennyiben nem kapják meg a belügyminiszteri posztot, úgy készek ellenzékből folytatni a politizálást.

Alexander Van der Bellen osztrák államfő szombatra kérette magához a két párt vezetőjét, Sebastian Kurzot és Heinz-Christian Strachét, hogy hivatalosan megerősítsék előtte a megállapodás tényét. A kormány valószínűleg hétfőn alakul meg, Strache és Kurz pedig azt mondták, a megállapodás részleteit szombaton hozzák majd nyilvánosságra.

Csökkenteni akarjuk az adófizetőkre nehezedő terheket és mindenek felett szeretnénk biztosítani országunk biztonságát, amibe beletartozik az illegális bevándorlással szemben folytatott harc is.

– mondta az október 15-i parlamenti választásokon győztes Kurz, aki a most távozó kormányban a külügyminiszteri tisztséget töltötte be.

Ez a pozíció ugyanakkor úgy tűnik nem marad pártjánál, egy bennfentes szerint ugyanis az FPÖ a korábban kért belügyminiszteri tisztségen felül a külügyet és a védelmi minisztériumot is megkapja.

Egyes források ugyanakkor arról írtak, hogy Kurz kiemelte, kormánya Európa-párti lesz, bizonyos EU-s részlegeket a külügyminisztériumtól a saját hivatalához rendel majd és állítólag azt is leszögezte, hogy nem lesz a Brexithez hasonló népszavazás az országban.

Rovatok