Index Vakbarát Hírportál

Kanadai milliomospár rejtélyes halála: gyilkosság történhetett

2017. december 18., hétfő 06:43

Gyilkossági nyomozók kezdték el vizsgálni Barry Sherman kanadai milliárdos és feleségének halálesetét: a házaspárt pénteken h oltan találták torontói otthonukban. A rendőrség már akkor azt közölte, hogy az eset körülményei gyanúsak.

A BBC szerint a boncolás után egy emberölési ügyekben jártas nyomozócsapat állt össze. Korábban a párhoz közelállók azt mondták a sajtónak, hogy kizártnak tartják az öngyilkosságot.

Sherman 1974-ben alapította az Apotex gyógyszergyártó céget, amely jelenleg a világ hetedik legnagyobb, generikus gyógyszereket gyártó vállalata, és egyben a legnagyobb kanadai tulajdonú gyógyszeripari cég, amely évenként kétmilliárd kanadai dollárt (több mint 400 milliárd forint) meghaladó összegben értékesíti termékeit. Berry Sherman öt éve, hetven évesen mondott le a vállalat vezérigazgatói posztjáról.

Rovatok