Index Vakbarát Hírportál

Kiszabadulhat az iráni börtönből a brit programigazgató nő

2017. december 21., csütörtök 11:39

Jogosult a korai szabadulásra - Zaghari-Ratcliffe, a Thomson Reuters Alapítvány Londonban élő programigazgatójának ügyvédje szerint ez áll a nő igazságügyi aktáiban. Erről a Sky News számolt be. Mindez arra utal, hogy a 600 napja raboskodó asszonyt szabadon engedhetik. 

Zaghari-Ratcliffe, a Thomson Reuters Alapítvány Londonban élő programigazgatója tavaly tavasszal utazott Iránba kislányával családlátogatásra, de amikor vissza akart térni Londonba, a teheráni repülőtéren őrizetbe vették, majd az iráni rendszer megdöntésére tett kísérlet vádjával öt év börtönbüntetésre ítélték, és azóta is a teheráni Evin börtönben tartják fogva.

Ügyében megpróbált közbenjárni a brit külügyminiszter, Boris Jonhson hét végi teheráni látogatásán. Kászemi megerősítette, hogy Boris Johnson felvetette Zaghari-Ratcliffe ügyét, de az iráni hatóságok vélhetően elutasították a nő szabadon bocsájtását.

Az iráni külügyminisztérium korábban azt közölte, hogy humanitárius okból fel fogja vetni az illetékes iráni bíróságnál a brit-iráni nő ügyét, de a végső szó az igazságszolgáltatásé.

Boris Johnson novemberben olyan szerencsétlen kijelentéseket tett, amelyek után az elítélt nő ellen az iráni hatóságok újból vádat emeltek. Azt mondta, tudomása szerint a jóval korábban a BBC brit műsorszórónak dolgozó Nazanin Zaghari-Ratcliffe újságírói tanfolyamot tartott Iránban, gyakorlatilag megcáfolta a család és a munkáltató, a Thomson Reuters Foundation egybehangzó álláspontját, amely szerint a nő kizárólag családlátogatás céljából utazott Iránba.

Rovatok