Index Vakbarát Hírportál

Az USA védelmi fegyvereket ad Ukrajnának

2017. december 23., szombat 08:00

Az Egyesült Államok "fejlett védelmi jellegű fegyverekkel" látja el Ukrajnát - jelentette be pénteken az amerikai külügyminisztérium, írja az MTI.

"Az amerikai segítség teljesen védelmi jellegű - amint ezt többször elmondtuk -, Ukrajna egy szuverén ország, és joga van megvédenie magát' - írta a minisztérium közleményében, és hozzátette, hogy az erről szóló döntés része az Egyesült Államok arra irányuló törekvésének, hogy segíti Ukrajnát területi integritása megvédésében, és "az esetleges újabb agresszió elrettentésében". Az átadandó fegyverekről azonban nem írt a minisztérium.

Az ABC News tévéadó néhány órával korábban meg nem nevezett külügyminisztériumi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy Donald Trump elnök várhatóan jóváhagyja Javelin típusú harckocsi-elhárító rakéták eladását Ukrajnának. Bármilyen fegyvereladást a kongresszusnak kell engedélyeznie, de ezt valószínűleg jóvá fogja hagyni, mert több tagja már régóta sürgeti védelmi jellegű fegyverek eladását Ukrajnának.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptemberben azt mondta, ha az Egyesült Államok bármilyen fegyvert adna el Ukrajnának, az csak súlyosbítaná a kelet-ukrajnai konfliktust, és valószínűleg azt eredményezné, hogy a szakadárok fokoznák harci tevékenységüket.

Megérkeztek a reakciók is

Washingtonnak az a szándéka, hogy fegyverzeteket szállít Ukrajnának, arra serkenti majd Kijevet, hogy erőt alkalmazzon Kelet-Ukrajnában - mondta Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes szombaton a RIA-Novosztyi orosz hírügynökségnek. Ezzel egyidőben Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár pedig a minszki megállapodások betartására szólította fel a feleket, írja az MTI.

Jelenleg bármilyen fegyverzet szállítása, annak hangsúlyozása, hogy a fegyverszállítás bármilyen új csatornái nyílnak meg, mindenekelőtt a kijevi harcias szárnyat bátorítja, a háborús forgatókönyvet mozdítja elő

- mondta az orosz miniszterhelyettes.

A TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva Karaszin azt hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek minden erőfeszítését arra kell irányítani, hogy meggyőzze Kijevet: kezdjen közvetlen és nyílt párbeszédet kelet-ukrajnai szakadár Donyeckkel és Luhanszkkal. Hozzátette: az ukrajnai konfliktus megoldásának nincs más útja.

Karaszin szerint a washingtoni döntés ismételten aláássa a minszki erőfeszítések megvalósítására irányuló törekvéseket.

Emmanuel Macron és Angela Merkel szombaton a "kelet-ukrajnai tűzszünet minapi elfogadhatatlan megsértése" kapcsán a megállapodások mielőbbi megvalósítására szólította fel a feleket - áll a francia elnöki hivatal által közzétett közleményben.

A francia elnök és a német kancellár ismételten támogatásáról biztosította "Ukrajna szuverenitásának és területi épségének maradéktalan tiszteletben tartását", és hangsúlyozta, hogy a konfliktust kizárólag békés eszközökkel lehet megoldani. Egyben megismételték eltökéltségüket a minszki megállapodások teljeskörű megvalósítása iránt".

Rovatok