Index Vakbarát Hírportál

Egy ima nem árthat, mondta a mezőgazdasági miniszter

2017. december 29., péntek 00:23

Több mint 2000 zsidó imádkozott csütörtökön esőért a jeruzsálemi Siratófalnál a száraznak ígérkező télre tekintettel. Uri Ariel mezőgazdasági miniszter, az esemény szervezője az izraeli rádiónak azt mondta: „egy ima nem árthat”.

A résztvevők között két főrabbi is volt: David Lau, az askenázi, vagyis a kelet-európai zsidóság, és Jichák Joszef, a szefárd, vagyis a keleti zsidóság nevében.

Az izraeli meteorológiai szolgálat ugyanis ismét egy száraz telet jelzett előre, s ez alapján az általában esős hónapoknak számító decemberben, januárban és februárban is nagy valószínűséggel csak alacsony csapadékmennyiségre lehet számítani, ami nem elegendő az ország igényeinek fedezésére.

Márciusban egy évszázada nem látott alacsony vízszintet mértek az Izrael legnagyobb víztározójának számító Galileai-tavon. A vízszolgáltatást azonban nem kellett szüneteltetni, hiszen Izraelben öt üzem is működik, ahol kivonják a tengervíz sótartalmát ivóvizet előállítva. Az izraeli háztartások háromnegyede ezekből a létesítményekből jut ivóvízhez. (MTI)

Rovatok