Index Vakbarát Hírportál

A bíróság is megerősítette, hogy kizárják Putyin legnagyobb ellenfelét

2017. december 30., szombat 19:33

Oroszország Legfelsőbb Bírósága megerősítette, hogy Alekszej Navalnij ellenzéki vezető nem vehet részt a jövő évi elnökválasztáson, írja a Dw.com. Ő volt Vladimir Putyin regnáló elnök legnagyobb ellenfele.

A Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta, hogy Navalnij egy pénzügyi szabálytalanságért kapott büntetés miatt nem vehet részt a választásokon. Az ellenzéki vezér hívei szerint az ítélet mögött politikai megfontolások állnak, bár a bíróság szerint a kizárás teljes mértékben jogszerű.

Alekszej Navalnij a Twitterre azt írta ezzel kapcsolatban, hogy sem ő, sem pedig a hívei

nem ismernek el egy verseny nélküli választást,

és arra kérte a támogatóit, hogy január 28-án vonuljanak az utcákra. A Kreml erre bejelentette, hogy az orosz hatóságok vizsgálják, vajon Navalnij felhívása nem sérti-e az orosz törvényeket. 

Az ellenzéki politikust idén háromszor csukták le és azzal vádolták, hogy a nagygyűlések szervezésével törvényt sért. Nélküle egyébként nem nagyon lesz komolyan vehető ellenfele Putyinnak, a Kreml pedig a szavazók érdeklődésének teljes hiányától fél és azon dolgozik, hogy a részvételi arány lehetőleg magas legyen. 

Rovatok