Index Vakbarát Hírportál

Az idei német szilveszteren nem a nők, hanem a rendőrök voltak a célpontok

2018. január 1., hétfő 23:43 | aznap frissítve

Az idei németországi szilveszteren jóval kevesebb nőt ért támadás, mint tavaly vagy két éve. A fokozott biztonsági intézkedéseknek köszönhetően nem ismétlődtek meg a 2015-ös szilveszter tömeges utcai molesztálásai. Új jelenség viszont, hogy nagyon sok rendőrt, tűzoltót, sőt mentőst támadtak meg, írja a Spiegel.

A berlini tűzoltóság azt jelentette, hogy nyolc emberét érte támadás, járműveiket pedig 57 esetben rongálták meg. Az egyik esetben több ember éles lőfegyverekkel fenyegette meg őket Berlin közepén. Egy másik helyszínen egy tűzoltót ököllel ütöttek arcon, Charlottenburgban pedig tűzijátékkal találták el az egyik katasztrófavédelmist.

Stuttgartban rakétákkal és petárdákkal akadályozták a rendőrök munkáját. Brémában 50 utcai randalírozó rakétákkal lőtte a vasúti dolgozókat és a rendőröket. A rendőrök több embert őrizetbe vettek. Lipcsében többtucatnyi ember támadt a rendőrökre. A csoport tagjai felgyújtottak két kukát is, amiket vízágyúkkal oltottak el. A 40-50 fős csoport üvegekkel, kövekkel dobálta a rohamrendőröket, és rájuk is tűzijáték-rakétákat lőttek ki. Több embert őrizetbe vettek. Dortmundban rendőrök akartak megakadályozni egy tömegverekedést, de őket is megtámadták, és egy a valódihoz megtévesztésig hasonlító pisztollyal fenyegették őket.  

Heiko Maas német igazságügyi miniszter azt írta a Twitterre, hogy ami történt, elfogadhatatlan. Roland Wöller, Szászország tartomány belügyi illetékese azt mondta: a rendészeti szervek elleni támadások a jogállam és a demokrácia elleni támadásnak minősülnek. Több politikus és a rendőrszakszervezet is a törvények további szigorítását követeli.   

Rovatok